Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1929
12 — Emlékét a püspök űr maga leplezte le klasszikusan szép beszéd kíséretében, majd Szontágh Tamás a T. E. Sz. elnöke tartott gyönyörűen megstilizált felolvasással ismertetést Hojtsi Pálnak múltjáról, jelleméről, közhasznú tevékenységéről és magas értékéről. Az emlékművet a gimnázium fenntartó hatósága nevében Raskó Kálmán igazgató vette át. Majd megkoszorúzták azt. A leleplezési ünnepély után az öregdiákok az iskola ifjúságával együtt kivonultak az Erzsébet ligetbe, ahol résztvettek az ifjúságnak tavaszi mulatságán, a majálison. Ugyanekkor voltak a 45, 40, 30, 25, 20 és 10 éves találkozók, a 45 évesek között maga a főpásztor, Dr. Raffay Sánpor püspök úr! Az ifjúság tisztelgéssel vonult el a régi diákok csapata előtt, akiket az igazgató a következő szavakkal üdvözölt: „Méltóságos és Főtiszteiendő Úr! . Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Kedves Öregdiáktársaim ! A természetnek örökös és öröktől fogva megadott körforgása pontos és meghatározott periódusokban hozza vissza az általunk észlelhető tünemények sorában is mindazt, ami volt, mindazt, ami van, és mindazt, ami lesz. És a természet e körforgását s ennek egyhangúságát senki nem gáncsolja, ellene senki sem zúgolódik, sőt szeretettel várja egyik periódus után a másiknak visszatérését. Ám a nyár után megőszülö táj, mindenkor hangulatot kelt lelkűnkben s a múlandóság örök törvényének tudása felemeli lelkünket ahhoz, ki mindezeket igazgatja; a meghalt, bilincsekbe vert természet elszomorító képe is megnyugvást kelt a lélekben, mert a pihenésnek szükségességét ismeri és a bekövetkező tavasz a remények édes érzését kelti fel bennünk, mely a feltámadás és az örök élet magasztos gondolatában az emberi élet nagyértékűségé- nek tudatát váltja ki. Visszatér a tavasz, feltámadás apotheosisa, visszatér vele a zöld mező és illatos virág, vissza a meleg napsugár, az elszállott gólya és fecske madár. Visszatér minden, ami kedves volt, vissza minden, ami szép volt, visszatér az élet mosolygós arcával és ezer bábájával s nincsen az a tengernyi gond, nincsen az a mérhetetlen fájdalom, amelynek jeges kérgét meg ne olvasztaná a tavaszi langyos napsugár. Visszatér tengeren túlról az elköltözött madár, csapatostul, seregestöl tér vissza, hogy körülölelje a régi fészket, berepkedked- je a kedves régi tájakat s örüljön a műit visszatérésének,
