Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1926
7 küldjön a táborba egy új forradalmi dalt. Gyóni Géza segélyhadak és élelem helyett ily dalokkal tartotta a lelket szegény, éhes hon- védkatonákban s a levegőn át repülőgépen küldött üzeneteivel egyre biztatgatta az itthoni reménytelen magyarokat. Az önzetlenségnek és könyörülő szeretetnek oly ragyogó bizonysága ez, amelyre sohasem szabad gondolnunk hálaérzet nélkül. Amikor a várőrség a vár 9000 lova után a tiszti paripákat is elfogyasztotta s az élelem elfogyott, még egy utolsó kirohanást kísérelt meg. A magyar csapatok dalra gyújtottak, hogy egymást lelkesítsék, pedig már alig vánszorogtak. A vár körül elsáncolt 200.000 orosz gyűrűjét azonban áttörni nem sikerült s a kirohanás és visszavonulás 10.000 ember életébe került. Utána két napon át robbantották étlen-szomjan az erődöket. Mikor a megadás zászlaját kitűzték, az orosz a vár helyén csak hatalmas romhalmazt talált s katonák helyett 100.000 tántorgó embert fűzött rabszijra, ezekből 28.000 kórházban fekvő súlyos beteg volt. Gyóni Kievbe, Alatyrba, végül a bilincsek országútján Kras- nojarskba került, Szibériába. — Ezentúl az élet: bánat és honvágy. Ezentúl csak tétlen szemlélői a további harcnak. Az idő örökkévalóság, szabadulásra semmi kilátás, s Gyóni kétségbeesetten jajdul föl: „Latrok között a Golgotára, Uram, Uram miért űzesz engem !“ De senki se felel. „Mint a titok hallgat a puszta S egy varjú száll a végtelenben“ . . . Ezer léleknek ezer sóvárgása, hazavágyódása és hazalátása íródott meg Gyóni Leveleiben. Ezer asszonynak lelke sóhajtott vissza a zengő fájdalmas hangokra s szá'lt messzire, zord jeges hómezőkre, az élőhalottak országába, Szibériába, míg végre a hosszú várások bús unalmába belefásult sok fiatal szív, sok fiatal lélek. . . Két esztendeig marcangolta Gyónit Krasnojarskban a honvágy és itthonhagyott szerelméért való aggódása. S ezalatt a végtelennek tetsző idő alatt egymásután temetgette reményeit és bajtársait. A fogolytáborban egyetlen hatalmas nagyúr volt a parancsnok : az Éhség. Neki hódoltak sápadt és tüdővésztöl lázban égő arcok S ennek a nagyúrnak egy könyörtelen adószedője járt ház- ról-házra: a Halál. Egy napon elvitte Gyóni Géza öccsét, Mihályt, a századost s ekkor Gyóni, aki közben már szintén tüdőbajba esett, teljesen megtört, szivének és lantjának zengő húrja elpattant. Két hét múlva szitáló esőben szuronyos orosz katonák között nemzetiszínű szalaggal díszített koporsóban egy magyar költőt vittek ki bajtársai a krasnojarski fogolytábor óriási temetőjébe, amely a tábortól hat Km-nyire feküdt. Itt tette le Gyóni Gézát a szibériai földbe az a 40 tiszt és néhány közlegény, aki a nagy fogolytáborból engedélyt kapott arra, hogy utolsó útjára elkísérhesse a tragikus sorsú magyar költőt, aki az Élet csókja nélkül hullott el csúf»
