Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1926
13 Csaknem gyermek volt még Gyóni Géza, mikor igy énekelt: „Mi dal volt benned, dal marad örökre, Éretlen nótád csak dúdolgated, Amíg megbotlasz egy útszéli rögbe S imába fúl el végső sóhajod “ Igen: leíratlanul is éltek a nóták a szomorú szemű gyermek lelkében. Dal volt, csengő, szomorít dal volt minden érzése, dalba formálódott minden gondolata, minden célkitűzése... Szomorú szemmel látta Gyóni Géza, ha „fájás rezdült a szempillákon“; lelke olyan volt, mint a száz ezüstluirú hárfa; hónapos, hideg, koldusvackán selyemruhás tündérek öltöztették bíborba; az élet vásári zajában halk ritmusok lágy lüktetését hallotta s lelke, a „halk rímek bokra“ csodálatos érzékenységgel rezonált a legkisebb szenvedésekre is... Mily tragikus, hogy Gyóni Géza, aki a költő szavai szerint „még a borsón is szépet álmodott“ — a földi életben nem tudott zöldágra jutni. „Nem boldog révbeérök útja az én utam“ — írja egyik legszebb versében és soha költő nem jósolta meg igazabban a maga kálváriáját. Olyan nyugalommal lépett erre az útra, amilyent csak az elhivatottság érzése szokott megadni az embereknek. Gyóni Géza minden csetlések-botlások között, ezernyi megaláztatás és mellőztetés k után is meg tudta őrizni a távolbanézés drága, isteni adományát. A magyar kulturális élet nem nagyon kedvezett a tehetségek érvényesülésének. Négy évszázad politikai adottságai gyakran ölték meg fojtó levegőjükkel az életbe kívánkozó nagy törekvéseket. A magyar költők útja nagyon göröngyös volt Tinódi Lantos Sebestyéntől, Balassa Bálinttól kezdve Lantos Gyóni Gézáig. Egyik legerőteljesebb verséből tudjuk, mennyire tisztában volt ezzel a végzetességgel : „Költőnek, jósnak, búsnak, újítónak Hétszer kell itten vezekelnie“ ámde Gyóni Géza még a hétszeres vezekléstől sem riadt vissza és mikor elkövetkezett az idők teljessége, a históriai hegedős áldozatos készségével adta életét, a „vérrel csordultig telt, drága, zengő pohárt“ a Világ Magvetőjének kezébe, mert azt hitte, hogy a harcon túl a Békeország vasfalai nőnek, hogy a „Wzabadság, nagyság, szerelem és szépség Magját éi lelik messzi vérmezők“. Ez a távolbanézés, a maga nyomorúságain, a maga véges életén való túltekintés teszi leginkább heroikussá Gyóni Géza pályáját. Néhány évtizeddel ezelőtt, mikor ennek az Alma Maternek növendékei voltunk, csak önképzőkörünk neve és a szarvasi temető egyik jellemző sírfel rata voltak külső szimbólumai annak, mit szivünkben amúgy is éreztünk, hogy ebben az iskolában láthatatlan
