Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1916
9 20 fillért, ugyanerre G e r 1 e i Ferenc VI. o. t. múlt tanévi juta- lomdijának felét, 25 K át. 2. A tanulói Segitőegyesüietnek szegény tanulók könyveinek beszerzésére adományozott D e h e 1 e á n Adorján körtédi jegyző 64 koronát. 3 Az ösztöndijak, illetve jutalmak gyarapítására adott a Szarvasi Ilőegylet 52, Grimm Mór 50, Haviár Dániel 10 kor. 4. Ösztöndíj alapítványt tettek: Melis György, szarvasi lakos, akinek végren teleti végrehajtói, Dr. Belopotoczky György és Liszka Gyula igaz hálára kötelező buzgalommal fáradozva az örökség értékesítésében, 7182 K 24 fill.-t szolgáltattak be a főgimnázium pénztárába a Melis György és neje-féle ösztöndíjra. Az általuk kiállított alapitó levelet a kormányzótestület a legközelebbi ülésén veszi át. Dr. Mikolay István, volt intézeti orvos, végrendeletig 2 drb. „Szarvasi Hitelbank“-i részvényt hagyományozott, melynek szelvényei egyelőre az özvegyet illetik. S i m k ő Gyula helybeli kereskedő, 200 K. azaz Kettőszáz korona névértékű 147605 és 454450 szánni 6 százalékos hadikötvényt és annak 1916. nov. 1-től lejáró szelvényeit azzal a kéréssel küldte be, hogy azt mint Simkó Gyula alapítványát kezeljük. Az általa kiállított alapitó levél szövege ez: Alapitó ok!?véI Mint a szarvasi ág. h. ev. főgimnázium egykori tanítványa a főgimnázium és tanári kara iránt érzett őszinte tiszteletem és hálám kifejezéséül 200 K, azaz: Kettőszáz korona névértékű 147605 és 454450. szánni 6 (hat) százalékos liadikötvényt és annak 1916. november 1-től lejáró szelvényeit azzal a tiszteletteljes kérelemmel adok át a szarvasi ág. h. ev. főgimnázium pénztárának, hogy azt Simkó Gyula alapítványa címén kezelje s évi kamatait édes magyar hazánk jelen válságos és dicsőséges napjainak emlékezetére 10 (n'z) esztendőn keresztül olyan szegény és jó igyekezető tanuló segélyezésére fordítsa, akit a mai dicsőséges küzdelem tett árvává. Tíz év után, vagy amikor a vérengző hadakozásnak árvája nem lesz a főgimnáziumban, alapítványom évi kamatait a szarvasi főgimnáziumban működő tanárnak egy gyermeke kapja segélyül. Kelt Szarvason, 1916. október hó 15-én. Liska János s. k. Simkó Gyula s. k Lumpért Gábor s. k.