Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1913
8 hogy a látott, alkalmazott és tanult egyező alakokból maga vonja le a szabályt, a törvényt; még csak természetességeire kell rámutatnom. Természetes a módszer annyiban, hogy benne ugyanaz a folyamat ismétlődik, mely a beszélni tanuló kis gyermek lelkében megy végbe s ami épen említett gyakorlatiasságából folyik. Világos, hogy a nyelvtanulásnak ennél természetesebb módja nem lehet. Mikor a gyermek beszélni kezd, nem tanulja meg külön-külön minden egyes szónak egyező alakjait, hiszen szóismerete is eleinte nagyon szűk körre szorul. De az egyszer megtanult egyező alakok lelkében egy-egy képzetsort alkotnak s mikor újabb és újabb szavakat tanul, az analogikus hatás folytán minden nehézség nélkül teszi azokat a szükséghez képest a megfelelő alakba. Megtanulja pl. a következő tárgyragos alakokat: kardot, cukrot, játékot stb. Ha ez alakok a tárgy képzetével már lelke tulajdonává lettek, szükség esetén az említett szók mintájára a templom és ablak szók tárgyesetét is helyesen fogja képezni, anélkül, hogy e szók ilyen alakját már hallotta volna. Innen erednek beszédének, hogy úgy mondjam, szabályos szabálytalanságai is, mint mikor például az előbbiek mintáját követve azt mondja: tányérot, huszárot, vadászot. A gyermek nyelvtanulásában észlelt analógiás folyamatok érvényesülnek az induktiv módszerben is és ezek adják meg természetességét. De ha figyelmen kívül hagyjuk is azt, hogy minden módszer csak külső keret, sablon, holott a tanításban — többé-kevésbá fejlett-egyéniségekkel van dolgunk — amit azonban inkább csak a nevelés munkájában vehetünk tekintatbe — elmondhatjuk, hogy nincs tökéletes módszer, mint ahogy egyetlen emberi alkotás sem tökéletes. Az a külömbség, mely az el-
