Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1913

X. A jövő iskolai évre vonatkozók. 1. Vizsgálatok. A javító-, felvételi-, pótló-, magán- és érettségi vizsgála­tok szeptember 1—5-ig tartanak. Szeptember 1-én reggel 8 órától a felgimnazisták, 2-án ugyancsak reggel 8 órától az al- gimnazisták tesznek javító vizsgálatot. Szeptember 1-én a VII—VIII., 2-án az V—VI., 3-án a III—IV. és 5-én az I—II. osztálybeli tanulók magán-, pótló- és felvételi vizsgálatai lesz­nek és pedig d. e. 8 órától az Írásbeliek, d. u. 4 órától pedig a szóbeliek. Szeptember 2., 3. és 4. napjain az érettségi vizs­gálatok írásbeli, 5-én, pedig a szóbeli része fog lefolyni. Javító vizsgálatot azok tesznek, kik egy vagy két köte­lező tantárgyból kaptak elégtelen osztályzatot. Az előbbeniek- nek a tanári kar adja meg az engedélyt a javításra, az utób­biak mélts. és főtiszt. Scholtz Gusztáv úrhoz, a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület püspökéhez folyamodnak engedélyért. Kérvényüket, melyhez a lefolyt tanévről szólő iskolai bizonyítványukat is csatolniok kell, folyó évi julius hó 6-ig bezárólag a főgimnázium igazgatójához küldjék, illetve nyújt­sák be. Felvételi vizsgálatot azon tanulók tesznek, akik a tanító­képzőből, polgáriból, reálból, vagy valamely külföldi iskolából lépnek át intézetünkbe. E vizsgálat az elhagyott iskola és in­tézetünk tanterve között mutatkozó lényeges külömbségre ter­jed ki. E külömbséget tanári értekezletünk a polgári- és reáliskolából átlépőkre a következőkben állapította meg: a) Az I. polgáriból átlépő vizsgázik a latinból, a Il-ból a latinból és Afrika földrajzából, a Ill-ból a latinból és fizikai földrajzból,

Next

/
Thumbnails
Contents