Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1912
bizonyítványa elnyerése óta nem járt nyilvános iskolába s nem tett magánvizsgálatot. A fölvételnél tartozik minden tanuló személyesen és lehetőleg szülője vagy gyámja vagy ezek megbízottja kíséretében az igazgatónál és osztályfőnél megjelenni. Itt közlöm a szülőkkel és első sorban a szarvasiakkal, a kormányzótestület azon határozatát, hogy a jövő iskolai évben nemcsak az első osztályt, hanem a másodikat is párhuzamossá teszi. Az az előny, hogy mindkét osztályban a kisebb létszám mellett az egyes tanulók szorgalmának, tanulási eredményének ellenőrzése, egyéniségének kiismerése s ez álapon az egyéni ne- velve-tanitás lehetősége van megadva, csak ösztönül szolgálhat a szülőknek, fiaiknak intézetünkben való beiratására. III. Iskolai és közös étkczőbeli (alúnjoeíinji) dijak. Intézetünk történeti fejlődésével kapcsolatos hagyományok okozzák, hogy a nálunk beiratkozó tanulók a következő díjosztályok szerint fizetik a tandijat: a) Helybeli I—IV. osztálybeli keresztyén tanuló fizet 45 K: belépéskor 30, február 1-én 10 K; V—Vili. o. t. fizet egész évre 41 K: ebből belépéskor 31, február 1-én pedig 10 K. b) Az iskolát fenntartó egyházmegyék kötelékébe tartozó ág; h. ev. tanulók fizetnek I—IV. osztályig 53 K : ebből belépéskor 39, február 1-én 14 K. — Az V—Vili. o. t. 49 K: ebből belépéskor 35, február 1-én 14 K. c) A fenntartó egyházmegyék kötelékébe nem tartozó keresztyén tanulók fizetnek I—IV. osztályig 61 K : belépéskor 43, február 1-én 18 K. Az V—Vili. o. t. 57 K: belépéskor 39, február 1-én 18 K. d) A helybeli izraelita tanulók fizetnek 84 K: belépéskor 60, február 1-én 24 K. A vidékiek 94 K: belépéskor 64, február 1-én 30 K. e) Tandíjmentesek fizetnek 12 K, féltandijmentesek az első félévi teljes összeget. A tandíjon kívül fizetnek a nyilvános és magántanulók: 1. bizonyitványdijban 2.30 K. 2. Tanulói segélyző díjban I—IV-ig 1 K, V—Vlll-ig 2 K. 3. Teljes érettségi díjban nyilvános tanulók 29, magántanulók 53 K, egy tárgy után 17 illetve 29 K. 4. Vizsgálati díjban a felvételi vizsgálatoknál tárgyanként 10, a magánvizsgála6*- 83 —