Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1912

9

Mert a porosz hadsereg — jól megjegyezzük, mert fontos — mindennel, még tyúkólakkal is fel van szerelve; mozdulataiban lassú, nehézkes, öreges, mint a vezér s ha a franciát tigrishez, ezt elefánthoz kell hasonlítanunk. A két ellenséges hadsereg e képének tökéletes pendantja az, amit a francia és porosz emberről általában ismerünk. A francia gyors, eleven észjárású, szellemes, felületes; a porosz nehézkes, uj dolgok produkálására kevésbbé képes, de szorgalmas, anyaggyütjő és feldolgozó. Nos, a tapferkeittal és biederkeittel megáldott porosz hadseregnek hirneves vezére, aki, mint emlékszünk, 1792. szeptemberének közepén királyának megjelölte az órát, percet és, mint jó némethez illik, a másodpercet, melyben Páris- ban fog ebédelni, — ami persze sohasem következett be — tehát e braunschweigi herceg okt. 13-án estefelé azt a hirt kapja Hohenlohe hercegtől, hogy a francia kalandor gyülevész csapataival néhány dombot Jéna környékén elfoglalt; pedig nem kellett volna, hogy elfoglalja. Maga Hohenlohe herceg másnap, okt. 14-én éjjel váratlan ágyu- dörgésre ébred fel s históriai tényként említik róla, hogy első kézmozdulata nem kardja markolatára, hanem pude- ros skatulyájára esett. Közben odakint az egyes dörrenések szakadatlan dübörgéssé alakultak: a csata Jénánál, tűzzel, menydörgéssel és füsttel, megkezdődött. Ahelyett, hogy magunkat mi is az u. n. „golyóláz“ tanulmányozására adnánk, mint ezt Goethe tette 1792-ben, térjünk át köpönyegforgatóan az ellenséghez s nézzük meg mit csinálnak ott Kalandorék. Itt mindenekfelett egész más kép tárul elénk. A nyüzsgő-mozgó tábori életet itt nem tarkítják tyúkólak; még társzekerek is kisebb számmal ; ez a legénység nem bottal fegyelmezett, de bizonyos jelszavak által, amelyeknek egyike gloire, dicsőség; egy másika pedig: „Éljen a császár!“ Igen, a császár! Mert az a Kalandor, akit a poroszok emlegettek, a franciák