Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1911

7

a karácsonyfa ragyogni fog. (Karácsony, Egyetértés, a ig. 11.). Karácsony c. másik versében millióknak szánja a szent est vigaszát, hátha jóra vezetné a Szeretet fényessége ezt a „sivár vadont.“ A Fiamnak szóló költeményében szebb jövőt jósol szülöttének ; nem lesz izzadságos munka, magasbra jutni; becsülni fogják mindenütt, de úgy szeretni őt, mint az apa, nem fogja soha senki. A Disputában a ráncos homloku költő felindulásában rácsap öklével az asztalra, kis fia jelnek gondolva, boldogan kiáltja: Jézuska kopog! Ezek a lágy akkordok omlanak végig A fészekből c. cikluson (I-X. darab.) Hajnaltól napsugárban fürdik a család, s ha előhomályzik az est: bíborban világit a levegőég alja. Fecskék csókosan bújnak az eszterha alá, ha hull a csillag, hull itta csók, az áldás, a hűség bősége. Egyik versben kedves pirongatással noszogatja ágyban lustálkodó kis fiát — carpe diem! Másutt sejteti az ősszel és Alkony vonatkozását az illanó emberéletre. Méla a vidék, hervadóban minden, ami élt; a szépség is múló, csak a hitvesi szeretet változatlan. Bágyad a sugár, nőnek az árnyak ; most nyomja csókját a kedves homlokára ; ki tudja, holnap lehet-e még ? Asszony, de „tökélye mégis — mi bennem hiány.“ Tompa, Petőfi több művészettel ünnepelték övéiket, de nem több őszintesség- gel, mint Inczédy.

Családi gondjaival kapcsolódik vallásos lírája. A Deprofundis mélységéből sóhajt, ha nélkülöz is, legyen meg tovább az Ur akaratja; a jövőt nem fürkészi.

Előttem mindent besugároz.

A tűrő, bizó, tiszta hit.

Ez már gondolati lira, melyet a vele egykori költők csaknem kivétel nélkül miveitek. Vajda és Reviczky szerint kétes becsű vagy értéktelen az élet: unalom, csömör, a világ sár, csak egy vigasztalás van : a képzelem.