Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1910
A jövő iskolai év/re Vonatkozók. I. Vizsgák. A javító- felvételi-, pótló-, magán- és érettségi vizsgálatok idő- és sorrendje ez: a) szeptember 1-én d. e. 8-tól a felgimná- zisták, 2-án d. e. 8-tól az algimnázisták javítanak, b) Szeptember 1-én a VI—Vili., 2-án a 111—V., 4-én pedig az 1—11. osztálybeliek tesznek magán-, pótló- és felvételi vizsgálatot, melyeknek írásbeli része reggel 7 illetve 8, a szóbeli pedig d. u. 2 órakor veszi kezdetét, c) Az írásbeli érettségi szeptember hó 2., 4. és 5. napjain, a szóbeli 6-án lesz. javító vizsgát azok tesznek, kik egy vagy két kötelező tantárgyból kaptak elégtelen osztályzatot. Az előbbenieknek a tanári kar engedélyezi a javítást, az utóbbiak mélts. és főtiszt. Scbo/tz Gusztáv, bányakeriileti ág. h. ev. püspök úrhoz folyamodhatnak engedélyért. Kérvényüket, melyhez a lefolyt tanévről szóló iskolai bizonyítványukat is csatolják, folyó évi július hó 6-ig bezárólag a főgim. igazgatójához küldjék, vagy nyújtsák be. Felvételi vizsgálatot tesznek a polgári-, reál- vagy valamely külföldi iskolából és a tanitóképzőből átlépő tanulók. E vizsgálat az elhagyott iskola és intézetünk tanterve között mutatkozó lényeges külömbségre terjed ki. E külömbséget tanári értekezletünk a következőkben állapította meg : a) Az 1. polgáriból átlépő vizsgázik latinból; a ll-ból latinból és Afrika földrajzából; a 111-ból latinból és fizikai földrajzból; a IV-ből latinból és növénytanból; az V-ből latinból, magyarból, görögből vagy görögpótlóból, történetből, állattanból és mennyiségtanból; a Vl-ból latinból, magyarból, X.