Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1910

11 Ez a szabályzat a következő: Diáktartási szabályzat. Minden tanuló, ki az intézet kötelékébe lép, tartozik lakását vagy erre vonatkozó szándékát mindjárt az iskolai év elején az igazgatónál és az osztályfőnél személyesen bejelenteni. Ezért a megbízható szállásadók jegyzékét a tanévvégi értesítőben közölni kell s a vidéki szülőket figyelmeztetni, hogy a lakásszerzésnél rendszerint jelenlé­tük szükséges. Csak oly családnak vagy polgárnak van joga diák­tartásra, a ki „Jelentkező lapot“ szerez magának a főgim­názium igazgatójától s ezen a jelentkező lapon kötelezi magát az iskolai törvények betartására. Jelentkező lap csak a lakás orvosi megvizsgálása után adható ki. Ha valamely tanuló lakását évközben akarja változ­tatni, e szándékát köteles az osztályfőnél költözés előtt bejelenteni. A rendelkezésre álló lakások jegyzéke nyil­vántartandó. Korcsmában, kávéházban, kosztadó kifőzőknél s ál­talában a hová az emberek tömegesen szoktak étkezés és szórakozás céljából seregleni, tanulónak lakást vállalni nem szabad. Általában a főgimnázium tanári kara meg­vonhatja a tanulótartás engedélyét minden oly lakás gaz­dájától, a mely lakás az iskola erkölcsi követelményeinek nem felel meg. Négynél több idegen tanuló egy szállásadónál nem lehet. A szállásadók kötelesek minden tanulónak külön ágyat adni. A tanárikar megvonhatja a tanulótartás jogát az olyan szállásadótól, aki elnézi, hogy a tanulók az osz­tálytanár engedélye nélkül a megszabott időn túl (nyáron este 9 óra, télen este 7 óra) kimaradnak, a lakásukon

Next

/
Thumbnails
Contents