Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1909
— 32 — más előnye is annak, Hogy több lemezt alkalmazunk az akkumulátorban. Rendszerint egygyel több a negativ lemezek száma, mint a positiveké, ezáltal elérhetjük, hogy a positiv lemezeknek mindkét oldala részt vesz a kémiai folyamatokban, tehát egygyel több negativ lemez esetében voltaképen a positiv felületet is nagyobbitot- tuk. Áramszolgáltatás esetében t. i. csakis az egymással szemben levő felületek hatása érvényesül. Két lap alkalmazásánál tehát 50 %-os a veszteség, mig ha 2 neg. és egy pos. lap van 33 73%. Függ a kapacitás az aktiv massza réteg vastagságától. Amint említettük, az elektrolyt igen csekély mélységig hatol csak be a masszába, felesleges tehát a masszaréteget nagyobb vastagságban reakálni az elektródokra. Ugyanazon súly mellett alkalmazzunk vékonyabb réteget, de nagyobb felületen elkenve, mint megfordítva. Minél póru- sosabb a réteg, annál könnyebben hozzáférhet az elektrolyt a belső részekhez is, annál hatásosabb lesz tehát a vegyi bomlás. Eszerint a kapacitás növelésére nagy felületű, vékonyabb pórusos massza-réteggel bevont elektródokat kell alkalmaznunk. Ama követelménynek, hogy az akkumulátor elektródái lehetőleg vékonyak legyenek, nem mindenben lehet eleget tenni, a lemezek nem lesznek tartósak, nem lehet elég alkalmasan bekenni a masszával, s növeljük az ellenállasát is. így helyesebb a meghatározott vastagságú ólomlemezeket használni. A kisütési árammnak erőssége nagyban befolyásolja az akkumnlátornak kapacitását. A kisütés folyamata alatt a fenntiek szerint szulfát képződik ami kénsav fogyasztással jár. Ha nagy áram esősséggel, tehát kevés ideig