Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1909

188 kara és tanuló-ifjusága. A két iskola közös udvarán állítottuk föl Borgulya Pál és Lestyán Pál I. osztályú tanulóink és Rácz Mihály tanitóképzőbeli szintén I. o. tanulónak ravatalát. Ha sok együtt­érző kebel őszinte részvéte enyhítő balzsam a sajgó sebre, it csitulnia kellett a marcangolt szülei szivek végzet ellen zúgolódó panaszos szavának. Az ősi udvaron nem volt még együtt ilyen számban, ilyen borús arccal gyászoló közönség. M e n d ö 1 Lajos főginm. vallástanár vigasztaló beszéde, Horváth Olivér tanító­képzői tanár megnyugtató imája, a két intézet dalkarainak könny­fakasztó gyászénekei tették feledhetetlenül meghatóvá a közös szer­tartást. Kint a sírnál D u d o k Márton és P o k o r n y Béla Vili. o. tanulók a főgimnázium és Sülé Ádátn IV. o. tanuló a tanítóképző ifjúsága nevében mondtak őszinte, fájó érzéssel búcsú­beszédet. A korán elhunytaknak az elveszett földi örömökért legyen bőséges kárpótlás a mennyei örök boldogság! A megszomorodott szülőknek pedig nyújtson vigaszt a mi igaz részvétünk 1 Iskolalátogatás. G é r e s i Kálmán debreceni tank. kir. főigazgató, mint miniszteri megbízott, iskolánkban 1910. március 16., 17. és 18. napjain végezte hivatalos látogatását. — A tanárikar tanítói és nevelői munkájára, a tanulóság tanulmányi és erkölcsi álla­potára, valamint általában az. intézet kül- és beléletére vonat­kozólag szerzett tapasztalatait és bíráló megjegyzéseit a március 18-án tartott értekezleten közölte a tanári karral. Általában elisme­rését fejezte ki a látottak és hallottak felett. Az értekezletről felvett jegyzőkönyvet a bányai ág. h. ev. egyházkerület mélt. és főtiszt, püspöke is örvendetesen és elismeréssel vette tudomásul. Jótékonyság. Adományok, kedvezmények, gyűjtések. E tanévre is örömmel tekinthetek vissza azon hálára kötelező adományok miatt is, melyekért köszönetemet fejezem ki a nemeskeblű adományozóknak, intézeteknek és egyeseknek egyaránt és róluk a következőkben számolok be: 1. Az ösztöndíjak gyarapítására adományoztak a következők: a Szarvasi Hitelbank 50 kor., a Szarvasi Jótékony Nőegylet 52 kor., dr. Mikolay István 30 kor., dr. Szlovák Pál 10 kor.

Next

/
Thumbnails
Contents