Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1907

— 26 —

lomban s a küldöttségek üdvözlő szavaiban hallhatta munkás életének jutalmát s láthatta az emberi elismerésnek hervadhatatlan koszorúját.

De a mikor ez érdemekben gazdag élet rajzát befejezem, nem mulaszthatom el szives elnézését kikérni olvasóimnak, ha jellemzésem fogyatékos maradt s bocsánatot kérek mint egykori tanítványa s reá tisztelettel gondoló tanártársa ő tőle magától, ha erőtlen elmém nem volt képes kellően megérteni, színtelen toliam nem bírta elevenebben festeni az ő tanári működésének sikereit, emberi jó tulajdonságait. Hiszen az éltető napnak a hatását sem birja mindig még a művész tolla sem híven ecsetelni s a nap sugarai élesztette áldás mindig jobban értékelhető később, mint a sugarak szétszóródásának idején. S nem tehetek róla, de valahányszor Benka Gyulára gondolok, mindig az égi pályán lefelé hajló Napnak a képe van előttem. Korongja mind nagyobb és nagyobb lesz, a fénye vérvörös, mintha teljes erejét, minden áldását össze akarná szedni, hogy még egyszer elszórja a világon, melyet egész pályáján át világított, melegített. Aztán fénye egyre gyengül, eltűnik lassan, csendesen s mi emberek ekkor, csak is ekkor érezzük, mit vesztettünk a leáldozó Nappal. Így látom én megnövekedve Benka Gyula egyéniségét most munkásságának alkonyán, de látom, érzem sokszorosan a belőle kiáradó fényt s kezdem mind jobban, mind többre becsülni értékét.

Adja Isten, hogy még sokáig élvezze körünkben embertársai elismerését és szeretetét.