Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1907

— 20 mire pedig a büntetésre került a sor, ellágyult, megsajnálta a könnyelmű imposztorokat s védte őket a szigorúbb álláspontot elfoglalókkal szemben. A fegyelmezésben sokszor volt következetlen, de a szeretetben soha. Előveszi az „ultimatum“-ot mint büntető eszközt, ha azzal megmenti az ifjakat a szigorúbb büntetéstől, de következményeiről mindig megfeledkezett, mihelyt Da- mokles kardja lett az ultimátumból. S itt nem volt előtte kivétel. Apa édes magzatának nem nézett el többet, mint ő tanítványainak.

Becsületes lelkének indításából szinte sajátságosán elnéző volt a kéregetők, vándortudósok s általában a jótékonyság élősdiivel szemben. Ki-kifakadt néha ellenük, de ridegen elutasítani senkit sem tudott. Mintha a tagadás fogalma ismeretlen lett volna előtte. Az a gondolat pedig soha sem merült fel az ő nemes lelkében, hogy valaki csalás szándékával is közeledhet hozzá, visszaélhet az ő jószívűségével.

Tanártársaihoz való viszonyát az előzékenység, lekötelező s elnéző jó akarat, baráti szeretet jellemzik Ő csakugyan mindig „primus inter pares“ akart is, tudott is lenni. Még véleményével sem erőszakoskodott soha s mások heveskedő fondorkodásaival szemben legtöbbször sikeresen alkalmazta a hosszú élet tapasztalata által erősített higgadtságot s ezért volt áldásos igazgatói működése s jó érzelmeket hagyott tanártársai emlékezetében is. 1884 —1907-ig, tehát 23 éven át volt a főgimnázium s vele kapcsolatos tanítóképző igazgatója s ez idő alatt személyeskedő ellentét sohasem merült fel közte és a tanári testület között. Elvi alapon is csak egyszer került élesebb ellentétbe a tanári testülettel. 1893-ban történt ez, a mikor már az öregebb tanárok, Benkának egy ember öltőn át munkatársai kidőltek, vagy nyugalomba vonultak, a tanári testület fiatalodni kezdett s a