Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1907
18 — ben is a nevelés terén nemcsak a tanítvány és növendék egyénisége fontos, de még fontosabb magának a nevelőnek, a tanárnak egyénisége. Itt is el lehet azt mondani, a mit a legközönségesebb dolgoknál hallunk, hogy egyik embernek illik, a másiknál rosszul fest. A hányán vagyunk, egy és ugyanazt a dolgot annyiféleképen adjuk elő. Érzéseink, vérmérsékletünk, lelkesedésre hajló, vagy hideg természetünk épen úgy megnyilatkozik tanítás közben, mint más cselekedetünkben. S ezért nehéz egy oly nevelő munkásság felett igazságos ítéletet mondani, mint a minő Benkáé volt. Mert ő tanári működésében mindig elsősorban tartotta szem előtt a reá bízott növendék egyéniségét, az öntanitást, önelhatározást, a kötelességérzetet mindig elsőrendű tényezőknek tartotta. Pedig bármennyire helyeseljük ez álláspontot, hiányai mégis vannak. A fiatal lélek a nehézségekkel szemben könnyen ernyed s ha nem érzi maga felett a szigorú, bár jóakaró ellenőrzőt, ernyedése könnyen restségre válik. Mert kivételt nem engedő kötelességérzetet csak az élet nevel az ifjúban. E szempontból talán kifogásolhatónak mondhatnám azt a túl szabadelvű, nagyon is humánus felfogást, melyet Benka a maga tanítványainak megítélésében alkalmazott: ha nem tudnám, hogy az elnéző megítélésben az a kiapadhatatlan szeretet vezette, melyet az ifjúság iránt érzett. Módszere, bánásmódja tehát nemcsak a szülők s hogy igy mondjam, a laikus világ előtt volt tiszteletre méltó s elismerést érdemlő, de rokonszenves maradt a tanuló ifjúság előtt is. Benka Gyula különben mindig szerencsés volt abban, hogy megtudta találni az utat az ifjúság szivéhez. Pedig a korholásokhoz sem értett senki jobban nálánál. Mint tanár az osztályban, mint fegyelmező biró a tanári ítéletek közlésekor mennyire tudott dörögni, csak az tudja, a ki ezt a dorgálást hallotta s még inkább a ki kapta.
