Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1906

Ugyanekkor tárgyalta a kis bizottság a Baumgarten féle vázlatterveket s azokat némi módosításokkal elfoga­dásra ajánlotta. A felügyelő bizottság 1903. május 19-én tárgyalta és elfogadta a kis bizottság összes javaslatait, a Baum- garten-féle tervvázlatok közül a C-vel jelzetteket. Az uj épület helyére nézve szavazással döntött 10 szóval 2 ellenében azon telkek mellett, melyeken fel is épült az uj főgimnázium. De a Lustig-féle telek most szóba sem került. Ellenben Dr. Zsilinszky Endre javaslatát mellőzte a bizottság, a ki az uj épület helyéül az evangélikus ó-templommal szemben fekvő s ma is meglevő kerti helyiséget javasolta. A felügyelő bizottság egyúttal megbízta elnökét Haviár Dani felügyelőt, hogy a várostól is kérjen se­gélyt az uj főgimnázium épületére, készíttesse el Baum- gartennel a szükséges terveket és költségvetéseket, ve­gyen fel 200 210 ezer korona kölcsönt a Pesti ma­gyar kereskedelmi banktól 50 évre, annak beterjesztek} ajánlata értelmében úgy, hogy a kölcsön törlesztési részleteinek fizetését a közoktatásügyi miniszter vállalja el. A kész terveket s a felveendő kölcsön tervezetét pedig elbírálás és elfogadás végett terjessze fel a vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz. Ezzel az építés előkészítésének a munkája meg­kezdődött. A bankkölcsön felvétele, a tervek kidolgo­zása azonban még sok utánjárást igényelt. A vallás és közoktatásügyi miniszter ugyan kész az annuitást vál­lalni, de kéri a kölcsön felvétel részletes feltételeit, s az épület részletes terveit. Majd a tervek ellen műszaki szempontból tesz némi kifogásokat, és kéri a részletes költségvetést. E szerint az uj főgimnáziumi épület * 177 683 01 K költségbe kerül. Az 1904. év folyamán 20

Next

/
Thumbnails
Contents