Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1905

Öletése — ez utóbbi megrendítő) de hol a dráma? A korfestés a megszólalásig hű, (talán túlságos) még a hanglejtésben, a szavak kiejtésében, a helyesírásban stb. is igyekszik a parasztok beszédét, a kor nyelvét utánozni. Geyer maga (történelemben és drámában egyaránt) sokkal jelentéktelenebb személy, semhogy mint vezér érvényesülni tudna, Götzöt ellenben hívebben jel lemzi, mint Goethe (ez túlságosan idealisálja). Nem indokolja, hogy mi bírta Geyert (nemes ember létére) a mozgalomhoz való csatlakozásra, nélkülözzük a parasztlázadás dühét és tombolását, hiányzik a tűz, a lelkesedés. Innen kedvezőtlen fogadtatása. A színpadon is megbukott. Elhallgattak azok is, a kik azt hitték, hogy általa és benne megtalálták a modern dráma formáját.

A „Geyer Florian“ bukása után az elkeseredett költő belemerül a ködös mesevilágba és a német költészetben oly kedvelt harangmotivum felhasználásával megírja második mesedrámáját, melynek czíme: „Az elsüllyedt harang“ (1896).

Henrik mester ép elkészült harangjával. Hangja oly tisztán cseng, hogy a falu népe elragadtatással üdvözli a remekművet. Csak a harangöntő nincs vele megelégedve. Rendeltetési helyét, a kápolnát fenn a hegyek közt nem éri el, útközben baleset éri: a kocsi kereke eltörik és a harang a hegyi tóba zuhan, utána a mester. Nagynehezen, testileg-Ielkileg megtörve elvánszorog egy elhagyott rétre, az öreg Wittichen kunyhójához, hol alél- tan összeroskad. Magához térve, észreveszi Rautende- leint, a bájos tündért, ki résztvevőén ápolja. Megszereti. Ekkor ráakadnak a keresésére indult falubeliek és magukkal viszik. Henrik most ott heveri ki sérüléseit falujában; felesége — Magda — gondosan ápolja. Boldogtalan. Úgy érzi, hogy a baleset óta élete tartalmatlan, hogy a haranggal együtt ő is meghalt.

— 85 —

3*