Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1904
9 14. A két hős, lön már alkonyat, Kétszáz lépést alig haladt. Hogy jobbróhbalról nagy falkája Szarvasnak s őznek rontott rája. Ügy látszott, mintha mindenik szeme (Serazmin vallja: ha nem tévedek) Részvét könyjével vón tele És mondaná : szegények meneküljetek ! 15. Sugdosva mondja az öreg : Lásd mi van itt? Ezentúl mindez hitre int. Mondom, szavam csak igazat tanít E fúvó, szánó állat ember mind ! S ha vakmerőség most is elvakit: Meglásd, nyakunkon a manó — hitem szerint. Ne légy oly vad, hallgass barát szavára, Vakon ne ronts vesztedbe, kába ! 16. — Nem, jó öreg, beszéded nem talál ! Bagdadba sietek, ott él a kalifa ; Kell négy foga és egy marék szakái. Hősnek nagy szégyen meghátrálnia Ködös veszély elöl. Hogy is gondolni mást ? Az is lehet, hogy e manó barátom ; Sötétnek én ezek baját se látom; Nézd : rögtön fut megannyi vad futást ! 17. Alig hogy mondta, arra vágtatott; Mint szellő, oszlott ízibe a nyáj. Mentek tovább. Megszűnt az akadály. Nyugodt volt mind a kettő s hallgatott. Már késő est feküdt a szemhatáron, Bóditó illatot lehelt az éjszaka, Köröskörül mindenre ráborult az álom; Olyan volt a vadon, akár a sír maga,
