Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1902
8 — tartott egyházi beszédet. Hálaadás, dicséret, buzdítás lángszavai töltötték be a templomot és sziveket. Erre a tanulók dalosköre adta elő ifjabb Chovan Zsígrnondnak alkalmi énekét, melynek szövegét Jancsovics István lelkész irta. A zenemű Wilmers svéd és norvég dalaira emlékeztetett s mindenkit álhatolt az a vallásos mysticismus, mely úgy a remek összhangzalos alkotásban, mint annak orgonakiséretében fölhangzott. Az ifjabb Chovan Zsigmond is a fögymnasiumnak volt egykor nagyra hivatott növendéke. E karének szövege a következő : Helikom múzsái ide száljalok! Velünk együtt jertek ma örvendeni Ez alföldi ötven éves tanyátok Koszorúkkal jertek behinteni, stb. Ez után Dr. Domanovszky Endre tartotta mély bölcsészeti felfogással és vallásos ihlettel megirolt remek emlékbeszédét. Kár, hogy e beszéd nyomtatásban nincs megörökitve. Fénypontja volt e gondolatgazdag beszédnek az, mikor az oltár elölt álló lelkes igazgató magáról, mint a szarvasi főgymnasium egykori szegény árva tanítványáról telt említést s hálaadó lélekkel emlegette azt a munkás szeretőiét, mely a szegénysorsu családok gyermeke előtt is megnyitja a művelődés csarnokát s lélekmüvelö befolyásával életképessé és hasznossá teszi azt, ki magára hagyatva elveszne az élet forgatagában. E beszéd hatását emelte aztán az idősb Chovan Zsigmond közbe vetett orgona játéka. Ismét Placskó István esperes lépett az oltár elé s beiktató beszédet tartott az előtte álló három fülesketendö tanárhoz. Ezek voltak: Haberern Jonathán, Lukesch Flóris és Slajfer János. A tanári eskü letétele és a föl- avatott tanárok rövid válasza és fogadalma ulán föl- hangzott a második karének, melynek zenéjét az idősb Chovan Zsigmond szerzé. Ennek szövege a következő volt;