Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1902

tanárait. Nagyban előmozdították utóbb (1833.) a főgym- nasium anyagi érdekeit Simon Sámuel esperes, Boczkó Károly szarvasi szolgabiró és Hellebranth János szarvasi jegyző, kik a nemeslelkü szarvasi uraságot rábírták azon nemes áldozatra, hogy Kondoroson 280 és Haleszen 25 hold földet alapítványként ajánljon a békésbánáti egyházmegyének azon esetre, ha a mezöberényi gymnasiumot Szarvasra telepíti át. A nemes és szabadelvű r. kath. földesuraság meghozta a nemzeti kultúra érdekében a protestáns iskola számára ez áldozatot és csak azt kötötte ki, hogy innen túl a tanítás nyelve magyar legyen és az ifjúság nevelése hazafias szellemben történjék. Ez alapit- ványozás időtlen-időkig dicséri a szabadelvű földesuraságnak áldozatkészségét.

A szabadságharc után a Bach-korszak nemzetellenes áramlatában siralmasra fordult főleg a protestáns középiskolák sorsa. Bezárással fenyegették meg a protestáns iskolák legtöbbjét, ha az erőszakkal behozott tanítási rendszer életbeléptetésére kellő számú tanerőt be nem állít saját iskolájába. Ekkor lépett föl a bátorlelkü Placskó István esperes, ki fölkérte s rábírta az egyházmegye egyházait arra, hogy lélekszámszerinti arányos önmegadóztatással nyissanak oly jövedelmi forrást a bezárással fenyegetett iskolának, hogy az ezen alapon a kormány követelésének megfelelhessen. Az önmegadóztatáson alapuló alapitványozás megindult s azt Horváth Sámuel esperes, Placskó utóda fejezte be (1856.) s ezzel a fögymnasiumot megmentette a dísztelen megsemmisüléstől. Végre annak nevét sem szabad elfelednünk, ki a legújabb versenyben melyben nagyon felfokozódott minden iskolának az évi költsége, ha az államilag szervezett és fényesen segélyezett intézetektől háttérbe szorittatni nem akart, szerencsésen megoldotta az állami segélyezés kérdését (1894.) bár e munka terűében és dicsőségében vele többen osztoztak.