Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1900

-60­léböl 3—3 választmányi tagját. A választmány kétszer tartott ülést (1900. szopt. és 1901. jan. hóban) s ekkor határozott a segélyzés czéljából beadott kérvények felett; a választmány határozatait a tanári kar jóváhagyván, 59 tanuló részesült 635 korona segélyben. (A segélyezettek névsorát lásd. alább a jótéteményesek rovatában.) Az egylet pénztárát rendes bevételei mellett kegyes adományokkal gyarapították: a szarvasi tanulók az 1900. júl- 28-iki mulatság jövedelméből 46. K 50 f; mélt. b. Bánhidy Sándor úr 20 K. tek. Dobos Adolf úr 30 K ; a b.-szentandrási takarékpénztár 70 koro­nával, kiknek az egylet e helyen is hálás köszönetét nyilvánítja A f. évi bevétel június 18-ig 1362 korona 71 fillér, kiadása pedig 642 koronát lett ki, tehát az évi vagyonszaporodás 720 K. 71 f. A tőkésített vagyon 7446 K. 61 f. 9. A vívást ez évben nem kívánta a tanulók közül senki tanulni és gyakorolni, bár arra Oláh Miklós tornatanár tanfolyamot hirdetett s a tornacsarnok fölszerelését ellenőrzése mellett felajánld az ifjúságnak. Ennek okát nem a tanulók közönyösségében, nem is az úgy is csekélyre szabott dij fizetésétől való vonakodásban, de egyrészt a sport sokoldalú művelésében s másrészt a heti órák s otthoni előkészületek terhességében találja az, ki a helyzetet ismeri. 10. A protestáns tanulóság — bár alapszabályilag szervezni óhajtottuk azt az ágost. hitv ev. egyházi gyámintézet fiók-intéze­tévé, s az alapszabályok szakértők felülbirálcsa czéljából a tanév elején a főgynin. kormányzósága által kiadattak, de azok sorsa mai napig függőben maradt, — még fiókgyámintézetté nem volt szer­vezhető. Ennek daczára adakozott az ág. hitv. ev. tanulóság a Luther társaságra, a protestáns árvahaz karácsonfájára, a kolozs­vári és váczi siketnémák intézeteire, a Vörösmarty és Erzsébet szoborra s templomok építésére. Ez adakozás szerény arányában is annak akartunk kifejezést adni, hogy a protestáns egybetartozás érzete bennünket is áthat s a felebaráti szeretetet a közjótékony- ságot gyakorló protestáns és országos intézmények önkénytes tá­mogatása által előmozditani kötelességünknek ismerjük. Különben a fentebb vázolt munka körében az alkalmazott tanárok a következő táblás kimutatás szerint osztakoztak:

Next

/
Thumbnails
Contents