Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1898
— 35 — át haszonnal üljön. Volt a kínos emlékű Bach-korszakban részünk olyan szüneti beosztásban, hogy augusztus és szeptemberben szüneteltünk a birodalmi egyöntetüséy dicsőségére. De a mi jó Salzburgnak, vagy Tirolnak, az nem jó ám hazánknak s főleg magyar Alföldünknek. — Akkor jnlius hónapnak alig vette hasznát az iskola. A kisebb s nagyobb tanulók mozdithatlan, nehézkes, félig alvó, vagy álmodozó tömeggé olvadtak a tikkasztó hőségben, mintha nem is virgoncz fiatalok lettek volna, de gubodzani készülő selyemhernyókká alakultak volna át. Ezen éghajlati nehézségen kívül az sem hagyandó számításon kívül a nagy szünidő megszabásánál, hogy az Alföld és hazánk legtöbb családja mezőgazdasággal is foglalkozik. Lényeges jövedelmi forrás itt a földmivelés a legtöbb családra nézve. Miért vonjuk ki az ezen foglalkozásra vonatkozó tapasztalatok köréből azt, ki elöbb-utóbb apja ölökét veszi át? Nézzen a mezei munka után, segítsen apjának, anyjának, érintkezzék azzal a munkás néppel, melynek sorsára idővel befolyni joga s kötelessége leend. Soha se volt az a magyar tanulónak hátrányára, sőt ellenkezőleg épen ez alkalomszerű munka és tapasztalat szoktatta a józanabbakat a vagyon és keresetmód érték- becslésére s a család adott anyagi helyzetével számot vető okos takarékosságra, szerény gondolkozásra s általában oly élelnézetre, melynek ma a mindenütt burjánozó nagyzás, fényelgés, számítás nélküli költekezés épen nemzeti érdekeket is sértő ellentétét képezi. Aztán mint Anlheusnak küzdelmében uj erőt adott az anyaföld, úgy frissítette föl hajdanta s még most is a tanulóságot az, ha kilépve az iskola kötelékéből, legalább a szünetek alatt bele inélyedhetett abba a családi és társadalmi munkakörbe és próbálkozásba, mely sejthető jövőjének képét állította eszmélni kezdő lelke elé annak, ki az iskolában is az életre előkészült. Ezek folytán én se meg nem rövidíteném a nagy szünet idejét, se más hónapokra nem kívánnám azok áttételét. Maradjunk a*
