Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1895

Éífee^ifeeg &z 1896 97-P8 ébíéozó^íőÍ. A szarvasi főgymnasiumba 1896—97-re belépők iratkoznak szeptember 3. 4. 5. 6. napjain. Szeptember 7-kén megkezdjük a köztanitást. Ezt előzőleg a múlt tanévről vizsgálatlanul mai adottak utóla­gos vizsgái lesznek az I—IV osztálybelieké szeptemb. l.az V—VIII. osztálybelieké szeptemb. 2. Ezen napokon jelentkezni tartoznak úgy nyilvános mint magános tanulóink, valamint azok is, kik akár tanár­kari, akár főhatósági engedéllyel javító vizsgát tenni jogosultak. Ezen szabott időben meg nem jelenők, ha vizsgára kötelezet­tek, maguknak tulajdonítsák a fölvétel minden további akadályait és nehézségeit. A középiskolai törvén}^ szerint egy-egy osztályban 60-nál több tanuló fölvehető nem lévén, a megkésve jelentkezők könnyen vég­kép kiszorulnak intézetünkből. Magántanulók a tantermekben helyet nem foglalván, jelentkezésük október 10-kéig nyitva van. Beiratkozásra nálunk első Ízben jelentkezőknél a t. ez. szülők, vagy gyámok jelenléte szükséges, legalább igen kívánatos. A fölvé­telre jelentkező magával tartozik hozni a fölvétel jogalapjául szol­gáló törvényes bizonyítványt (nem időszaki értesítőt!) a születési okiratot s a himlő-oltási, vagy újra oltási bizonyítványt. Az I. osz­tályba 9 éven alóli s 12 éven túli gyeimek a törvény értelmében föl nem vehető. Gyenge bizonyitványnyal az I. osztályba fölvétetni óhajtók díjtalan vizsgálatnak leszvek alávetve. A főgymnasiumba belépni óhajlók fizetik az előbbi tanévek érlesilőiben közölt díjosztályok szerint a tandíjakat. Miután azon" ban kilátásunk van aria, hogy a következő tanév folyamán meg­kapja intézetünk a szerződésileg kikötött teljes államsegélyt; tehát fentartá magának az intézet kormányzó testületé, hogy szeizett értesülése alapján a tandijakat méltányosság szerint arányosítsa. Az e tárgyra vonatkozó intézkedés a helyi és vidéki lapokban azonnal közölve lesz, a mint az intézet felügyelősége megállapo­dásra jut. Az alumneumba lépők fizetik tiz hónapra az eddigi 35—50 forintnyi dijat, a mint szegénységüket okmányokkal bizonyítják, vagy nem. Ki esteli étkezést is akar magának biztosítani, az fizet tiz hóra 34 forintot.

Next

/
Thumbnails
Contents