Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1894
10 nulőság iskolában s életben legkönnyebben elsajátíthatná. Nemcsak a szép fejlődésit m.-herényi egyházak anyagi áldozatai, de főleg özvegy. Wenck- heim László bárónő született Rosenfeld Karolina úrnő ígéretei s pártfogása bátoritá a tervezőket arra, hogy a báró Podmaniczky, Wenckheim, Pró- nay, Földváry családok támogatására s a lelkőszi és tanítói kar önkéntes évi adakozására számítva a gymnasiumi tanítást 1802. november 1-jén megnyitották. Hamaliar Márton a m.-herényi főgymna- sium megnyitásakor s azntán is, mint a bányai egyházkerület superintendense, több nyelven írott klasszikái szépségű körleveleiben mindenfelé ajánlja e tanintézetet, sőt fölhívja az alföldi ev. reformált testvőrfelekezetet s a szerb egyházak lelkészeit s püspökét, Sztratimirovics pátriárkát is, hogy a protestáns buzgóságból emelt m.-herényi főgymna- sinmot el ne kerüljék, mert az felekezeti különbség nélkül kívánja szolgálni az Alföld lakosságának közművelődési érdekeit. Az esperesség az általa életre hívott főgym- nasium élére állitá a bazini származású, de a pozsonyi lyceumban s a lipcsei, hallei egyetemeken klaszszikai és theologiai tanulmányait bevégzett Skolka Andrást igazgatónak, ki Dobrowodszky János és Procopius Pál segédtanárokat Pozsonyból s Modorból maga mellé szerezvén, a m.-herényi Oertl Zachariás és Zacharidesz János lelkészek segítsége mellett megkezdi a tanítást. A mindenfelől, kivált Késmárkról, Rozsnyóról, Pozsonyból özönlő nagyobb s az alvidékről jelentkező kisebb