Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1893

11

ugyan e tekintetben más tények is nem sietnének Kossuth védelmére.

Először is : „Volenti non fit iniuria“, már pedig a nemzet akarta azt, amit Kossuth akart, s ha voltak is ellenzői az ő törekvéseinek, de a nemzetnek aránytalanul nagy többsége kész volt Kossuthtal győzni, vagy elbukni. Különben is, hányszor olvassuk történelmi axiómaként, hogy nem nagy emberek idézik tel a nagy időket, hanem a nagy idők szülik a nagy embereket.

Másodszor: Bécsnek, a Kaiserstadtnak, loyalis népe lepte meg a forradalommal a dynastiát éj Metternicbet alkotmányt követelve Ausztria számára; ha a mindig dédelgetett Becs ilyen követelésekkel lépett fel, váljon az elnyomott magyarnak nem támadhatott-e szintén kedve jogát követelni ?

Harmadszor: A Kossuth által vezetett szabadságharcz- ban Magyarország tényleg legyőzte nemcsak a császári hadakat, hanem még a lázadó nemzetiségek seregeit is, akiket pedig ti tárténelmi múlt arra késztethetett volna, hogy a magyar ügy mellett küzdjenek. Szóval a 48-iki szabadságharczczal is beigazolta a magyar azt a még ma is fenálló tényleges állapotot, hogy az Osztrák-magyar monarchiának súlypontja Magyarország, amit a múltban az osztrák örökösödési és Napóleoni háborúk is beigazoltak. — Hogy a harezban kimerült nemzet az orosz invar sióval megküzdeni nem tudott s hogy e körülmény oly nagy nemzeti szerencsétlenséget hozott hazánkra, arról Kossuth valóban nem tehetett; de el is gondolhatta, hogy pl. Fraucziaország, de különösen Anglia közbevetik dip- lomatiai szavukat s miként Anglia a török ellen 3 évtizeddel előbb oly odaadólag segítette a görög szabadság- harezot, az ennél dicsőségesebb magyar iránt is mutatni