Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1892
if alisniusa tükröződik s ez verődik vissza abban az égi fényben, mely az égről letekintő isten alakját környezi s beszédének ó testanientoini szellemű fenyegetőzésében (1. 22., 23.) ép úgy fölismerhető, mint az uj testanientoini szellemben hozzátoldott záradékban, mely megtérés esetén uj életet, a törököknek megtörését Ígéri. A szakadást magát méltán fájlalja a költő; az isten beszédjében is inkább a fájdalom mint a harag hangján mondja: „De ők ennyi jókért, ah, nehéz mondani! Ab báládatlanok, és merték dhadri (t. i. szép keresztjén hitet)“, de haragossá válik megint e sorral: „Nem szégyenük isteneket elárulni, Ellenemre minden gonoszba merülni,“ Az egyetemes vallási és erkölcsi romlás az, mi az isten haragját . fölkelti, s csak az egyetemes javulás, mi öt megengesztelheti, az egyetemes bűnbánó beismerés, liogj7 a Krisztus eredeti tanaitól eltértek, hogy „urokat ellnitták“, föltétele a török veszedelem elmúlásának. Zrínyinek e határozatlanul mert általánosan értett — kijelentéseit lehetetlen a protestantizmus elleni vádra zsugorítani, ha figyelembe vesszük. Imgj- a török hadjáratok jóval megelőzték a reformatiót, hogy ezt Zrínyi történeti tanulmányaiban bizton láthatta s az egyetemes vallási romlásról, a Krisztus tanainak hamis félremagyarázásáról már Mátyás király élétetét tárgyaló elmélkedéseiben panaszkodik : „Nem vala László királynak oka Murát császár ellen fegyvert fogni, mikor megeskíitt vala neki sz. evangéliumra a békesség megtartására; de Eugenius pápa Juliánus cardinal által elhitető, hogy Li'.vást. iéeksérelem nélkül meybonthatja, kinj ö dispen sállá. De másképen értette az Isten, mert man akard, hoy;/ rétje ley yen annak a kötés hántásának, a leiben az ö szent neue hadban vétetett és emberek disjrteusatója alá vettetett. “ K történelmi reflexióhoz