Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1891
Nem kisebb nevelő erő rejlik az igazi vallásosságban sem, ha az a tanár szavaiban, tetteiben, magatartásában alkalom adtán utánzásra buzdító példákban kifejezésre jő. Eleven érzete annak, hogy Istentől függünk, örvendő bevallása azon életünket szabályozó elvnek, hogy a mi Istenünk akarata másithatlan törvény reánk nézve, mely kötelezi Isten félelmében és szereteteken égő lelkünket arra, hogy önkényt feláldozzuk személyes akaratunkat a legfőbb jóval szemben ; azon benső igaz és szent törekvés, szabadulni minden bennünk felismert megahízó emberi gyarlóságoktól s meghozni az Istennek tetsző áldozatot szivünk s jellemünk folytonos nemesedésében és javulásában: olyan termékenyítő harmat ez, mely az ifjú lélek fejlődését a legszerencsésebben elősegíti. A mint a tűz melegít, úgy a vallásos kedély a maga őszinteségében vallásosságra serkent. De ép úgy ellenkezőleg szánó fájdalommal gondolunk azokra, kik egyéniségük istenes átalakítását, folytonos javítását vallástalan kedélyük folytán magukra kötelezőnek nem ismerik. Csodálatos, hogy az ilyenek is sokszor rajonganak a költészet szépsége és kedélynemesitő befolyása iránt, de nem ismerik meg Isten tiszteletében, parancsainak teljesítésében s a tökéletesség felé törekvő lélek folytonos javulásában azt a legmagasztosabb költészetet, melynek feladata a törékeny sáralakot átteremteni, szellemesiteni s olyanná fejleszteni, melyen az isteni hasonlóság visszfénye felragyogva megdi- csöitse úgy a munkást, mint azt, ki a munkásnak időt, erőt s alkalmat ad ez önalaki tó munkához. Mit szóljak aztán azokról, kik azzal mérgezik meg a reájok bízott ártatlanok lelkeit, hogy vagy közönyt fitogtatnak a vallás iránt, vagy épen démoni örömet keresnek abban, hogy ép oly illetéktelenül, mint alaptalanéi birálgassák s gúnyolják mindazt, mi a vallásra tar-