Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1887
49 — V. Művészi irányú rajztan i.t&s (ínként vállalkozó külömbózö osztálybeli 2G tanuló heti 3 órában gyakorló magát szakvezetés alatt a rajzolásban és festésben. Rajzoltak krétával, színes krétával, tussal, sepiával, vizfestékkel növény-, virág-, gyümölcs- csoportokat, csendéleti tárgyakat állati idomokat, emberi alakokat, mintafőket A minták megválasztásában és kidolgozásában a fokozatosság elve mellett a választékosság s jó Ízlés volt irányadó. VI. Zenetanítás« A tanítóképző fölszerelésére szolgáló 8 szárnyzongorán, — bár gymnasium! tanulóknak is alkalmuk lenne olcsón tanulni, — leginkább csak a tanítóképzősök nyertek tanítást. Az első félévben bejáró és külön díjazott tanítókként kisegítették az intézetet a személyváltozás folytán keletkezett zavarból Delhányi Zsigmond és Csernák János. A második félévben Varga József szaktanár vette át a tanítás ezen ágát. VII. Rísztornázás és vívás. Az önként vállalt sport ezen gyakorlására bár a felszerelés és a szakvezető meg volt s a karácson előtti időszakban nagy érdeklődéssel hozzá fogtak néhányat* ezen testedző tanulmányhoz, utóbb a szerfelett hideg és hosszan tartó tél lehetetlenné tette a tanulmány tovább üzésél, mert a torna- helyiség, melynek oldalfalai sárral tapasztott deszkázat, alig volt fel- flithetö. Ennek helyébe kárpótlásul a tanuló-ifjúság télen a korcsolyázást, tavaszszal a laptázást s a melegebb napok beálltával fürdést és úszást űzte nagy kedvteléssel. Különben az ág. hitv. evang. egyetem által irányadónak elfogadott ezen részletes tanítási tervezet kivitelénél az alkalmazott tanárok személyes képzettségük és munkássági erejük arányában a következőleg valónak elfoglalva ;