Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1886
- 61 — Az egyes osztályok évközi és évzárti létszámának ingadozása abból magyarázható, hogy magántanulóink év derekán rendszerint nem vizsgáltatnak, de az év zártakor az ö tanulási eredményük is megbiráltalik. Láthatni a fentebbi kimutatásból, hogy mig a jeles tanulók száma a tanév végeztével 21-ről 30 ra, a jóké 66-ról 89-re szökkent, addig az elégtelenek száma 118-ról 61 re apadt. S ha nem is szabad tán kizárólag a működő tanárok értelmi s erkölcsi hatását egyedüli oknak gondolnunk akkor, midőn tiz hónapi időszakon át az együtt élő ifjúság kedvező fejlődésének képe előtt megállunk, mert hiszen a hosszabb időre terjedő munka magában véve is fokozhatja az erőt s annak ügyesedését ; — mégis távolabbról e tények arra vallanak, hogy sok elvetett mag nem veszett kárba s idő múltán megtenné fáradságot jutalmazó gyümölcsét. Az érettségi vizsgálatok eredménye, ha nem is minden zavaró körülménytől menten, — mert hiszen évente többen-kevesebben keresik föl gymnasiumunkat azok közül, kik a legtöbb tanfolyamot nem gymnasiumunk körében végezték, — szintén feltünteti a gym- nasiumból kiváló ifjúság fejlettségi fokozatát. Ennek átnézetét adja a következő kimutatás : N cd <D is *-• Ezekből ó t meg- >tta ' . GO O ^ <d Ä -2 S ^ Az érettségit állottak közül nj GO <D O cd £ 53-C <n cn o »cd r—t S5-s J* ts C £_ % nálunk végzett másutt végzet írásbeli állc — .'S bD O V ” hu =3 -Q ő ) tn > ctí •O o S N o aj “14 jeles jó 'Í> <u ^ CD 0) 42 42 — 42 41 41 37 3 11 23 Még pedig jelesen éretteknek találtattak : Kovách Imre, Szegedi László, Uhrin Károly. Jól megfelelvén érettnek mondattak : Belohorszky János. Ber- thóty Károly. Csillag Ábrahám. Déri Henrik. Hankó Márton. Her- kélyi Sándor. Illyés Alajos. Kubányi Emil. Schwarcz Adolf. Trnyik János és Varságh Zoltán. Elégségesen megfelelvén éretteknek ítéltettek : Balogh János, Bossányi Elemér, Erdős Dezső, Fejér Imre. Godán Ferencz, Hoff-