Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1885

31 — III. Az előadott tantárgyak vázlata. Jelen tanév kezdetétől a szarvasi főgymnasium körében a ta­nítás az ágost. hitv. ev. egyetemes tanügyi bizottság tervezetének alapján indíttatott meg s az átmeneti időszak természetéből eredő némi módosításokkal vitetett keresztül. Ezen tanitási tervezet sok eltérést mutat az előbbi tanévek­ben zsinórmértékül szolgáló ,acsai tanterv'-vel szemben s mind an­nak daczára, hogy általános körvonalaiban csaknem összevágó az állami tanitási tervezettel, mégis egyes tantárgyak óramennyiségé­ben, — mint az a következő részletekből alább kitűnik, —• a pro­testáns iskolák történeti fejlődésére és autonom szervezetére vissza­viendő okok miatt, ezen irányadó mértéktől is csekélyke eltérése­ket mutat, melyek azonban semmikép sem szolgálhatnak okul arra, hogy felekezeti közép iskoláink tanitási tervezetüknél fogva akár nevelési, akár tanitási eredményben meg ne felelhetnének azon követeléseknek, melyeket az 1883. XXX. törvény előír. Ellenkező­leg biztos a kilátás arra, hogy hivatásukat ismerő, kötelességszertíen teljesítő s kellő számban és minőségben alkalmazott tanárok egyetértő összemükődése mellett a tanitási eredmény belterjesebb s fokozottabb leend, mint volt az „acsai tanterv“ alapján összes pro­testáns gymnasiumainkon s bizonyosan Szarvason is. Kívánatos csak az az egy, hogy bízva immár elfogadott tanitási tervezetünk életrevalóságában, azon utólagos módositgatások által ne változtas­sunk, mert bár mily őszinte barátjai vagyunk is ésszerű és korkö­vetelte reformoknak, de az is bizonyos, hogy az iskolai munkásság biztosságát, a módszeres eljárásban fokozódó ügyesedést a jónak talált tanitási tervezethez való Conservativ ragaszkodás csak emel­heti, holott az örökös kísérletezés tanárban s tanítványban sok in­gadozást, határozatlanságot és magában a tanításban és annak ered­ményében is sok hézagosságot, olykor1 felületességet támaszt. A ta­nítás osztályonkénti fokozatos, beosztása az alábbiakban részletezve található.

Next

/
Thumbnails
Contents