Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1884

tek, alkotván a praeperandia két tanfolyamát. Ezen előképzés kö­rére tartozólag tanullak heti 4 órában a zongorajátékot, az össz- liangzallant, s heti 1 órában az éneklés elemeit. Tanullak továbbá ez osztálybeliek a dr. Luther M.-féle kátét magyarázataival, olvas­ták a szentirás választékosabb helyeit úgy tárgy — mint nyelv — ismeret céljából, a mennyiben a tótul értőkkel a tót. nyelv nyelv­tani és mondattani feldolgozása szintén folytonosan szem előtt tar­tatott az ezen tanulmányszerii olvasást vezető tanár részéről. Taní­tottak ez osztályokban : líicska, Benka. b. A VII. és VIII. osztálybeliek közül a tanítóságra készülök alkotván együlesen a szorosabb értelemben vett tanítóképzőt (semi- náriutn) e tanévben hallgatták dr. Emericzy Géza tank. szerint heti 4 órában előbb a neveléstant, utóbb a népiskolai tanítás- vagy módszertant és általános tanitástant. E mellett minta tanításokat dolgozgatván és birálgatván a fejlettebbek a közeli népiskolákban olykor próba-tanilásokat tartottak. Folytatólag tanulták az egyházi zenét és éneklést heti 5 órában s az egészségtant és gazdaságtant heti 2 - 2 órában. Tanítottak ez osztályokban : Bonka, Kicska és szívességből dr. Szlovák Pál orvos és Placsko Zsigmond gazdász és segédgyám urak. c) Az összes képzőbeliek kötelezve voltak egyúttal a tanulói dalkarban részt venni, hol mint képzettebbek az egyes szóllamok betanulása körül segédkezni tartoztak, ezzel is magukat képezvén. d) Szintén kötelezve lettek a tornagyakorlatokban mint csa­patvezetők és disztornászok közreműködni, hogy Így magában a tornázás tanításban is szakszerüleg képezve legyenek. Ezen szakirányos képzés mellett az általános műveltségre tartozó tantárgyakat a lát in és görög kivételével a tanítóképzőbe bejegyzettek megfelelő osztályokban lévő gymnas. tanulótársaikkal együtt hallgatták s tanulási eredmény tekintetében a gymnasium növendékeivel egyenlően mérlegeltellek, sőt minden a gymnasiumban szokásos szigorlatokra, osztályvizsgákra s irás és szóbeli vizsgála­tokra kötelezve voltak. Azon képzöbeli tanulók, kik az összes tanfolyamokat végezve elméletileg és gyakorlatilag kellőleg kiképzetteknek bizonyulnak 9 egyébként úgy koruk, mint jellemüknél lógva is az elbocsátó vizs­gára jogosullak, a békési ág. hitv. ev. Esperesség által kinevezett

Next

/
Thumbnails
Contents