Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1882

apasztást már fönnebb említettük), főként felsőbb osztályokban olya­nokat, kik hivatlanságot, leendő proletárságot árulnak el, néha már évközben, gyakrabban zárértekezletből, el szoktunk jókor tanácsolni, nehogy Ylll-ik osztályunkba terhül jussanak fel, vagy ha a VlII-ba feltétesen mégis nehány hónapi próba végett feljutottak volna, mi­helyt kisül, hogy a feltétnek eleget tenni nem képesek, még innét is év derekán szép szerivel elhárítani igyekszünk, aminthogy pl. az idén ezt 5 VIII. osztálybeli növendékünkkel tettük, s ezenkívül kettőt az érettségitől előre visszalépettünk. Ennyi lelkismeretes szigor mellett mi hát a titka a népesség nagy, magunktól leginkább nagyollott számának ? Van ennek egyhá­zunk hagyományos autonom szabályain kívül, melyek pedig nekünk idáig mérvadók, — nem egy de több oka, igen tisztes, humanitárius oka. Ilyen talán sok család részéről a kedvező vélemény, miszerint nálunk az ifjak nem kevésbé lelkismeretes gondozásban részesülnek, mint e vidék más jeles tanodáiban és legtöbbjük — főkint a felsőbb osztályokban — úgy képesség mint jellem dolgában elég sikeresen szokott alakulni. Ilyen ok az alumneum, mely, midőn egyházunknak elve : a maga felekezeti szegénységéből nemcsak gazdagoknak, hanem még inkább szegényeknek, ha különben tehetségesek, nyújtani esz­közt, módot a kiképeztetésre, évenkint több mint 200 ifjút lát el ré­szint ingyen, részint olcsó élelmezéssel. Ilyen a tény, hogy mig tano­dánk a messzeterjedő alföldnek egyetlen evang. főgymnásiuma, más­részt ebben egy nevezetes r. kath. alapítvány által a római kath. ifjúság javára (lásd alább a r. katholikus ifjak tetemes számát) egyen­jogúság van kikötve, s kikötve saját felekezetűnk minden sérelme nélkül. Következik, hogy eme népesség némely érdekesebb statisztikai vi­szonyait ismertessük. Tesszük ezt itt csak azokra nézve, kik évzártig megmaradtak. *S miután évközben 13-an kiléptek, s 2-en meghaltak, azon tanulók száma, kik itt tekintetbe jönnek, 510-re rúg. Ezek közül: Vallásra, nézve: ág. hitv. evang. 209: helv. h. ev. 71, ró in. kath. 111, g. kath. 4, gór. kel. 54, mózesh. 61. Osztályok szerint az ág. h. evangélikusok száma túlnyomó az I. II. III. V. VI. osztályokban, mialatt a IV. VII. és VIII. osztályokban a rom. katholikusok mutatnak viszonylagos több­séget ; azonban összeadván a két. evang. felekezetet, utóbbi három osz­tályban is a protestánsok mutatnak viszonylagos többséget. Anyanyelvre nézve : az ifjak saját bevallása alapján van (az 510 közt) magyar anya-

Next

/
Thumbnails
Contents