Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1880

nyomozza a magyar nemzeti versidom törvényeit, s elméletét kiadja 1856-ban. Ez évszám költészettani tankönyveinkre nézve a magyar hangsúlyos verselés tárgyalásának születése éve. Addig a vers csak az időmérték alapján nyert tárgyalást, minthogy az elméleti irók épugy, mint a költők a népdalok versalakjaiban csak puszta szótagszámlálást láttak, s azok, kik erősebb érzékkel bírtak s ki érezték bennök a rhythmust, ezt időmérték szerint törekedtek megfejteni s a sejtett rhythmikus egységeket, az ütemeket tökéletlen lábaknak vélték. Fogarassy János volt az első, a ki elmélettel iparkodott Aranyt megelőzni s „Kísérlet a magyar népdalok és zenékben uralkodó versmértékek kifürkészésére“ *) czimü értekezésében következő eredményekre jut: „1. Magyar népdalokban uralkodó láb a lengedező (—uu—) és a toborzéki

(u-----u), még pedig 2. Lengedező a sor elején, toborzéki a

l

engedező után s rendszerint sor végén. 3. A lengedező lehet felütés nélkül, vagy felütéssel. 4. Lengedező csak 6-nál több tagú sorban kívántatik múlhatatlanul, kisebben ugrató (—u —) is lehet. 5. Toborzéki csak első felét tartja meg rendesen, másik fele két hosszú tag, vagy két rövid is lehet. 6. Lengedező minden hét tagnál nagyobb sorban avagy metszetben legalább egy legyen.“ Mint látjuk, ez elmélet, mely szintén időmértékre van alapítva, immár nem állhat meg, de a kezdés érdeme, a rhythmus felismerése s az első törekvés azt megfejteni, Fogarassyt illeti.

Arany2) elmélete a következő : A magyar rhythmus megkívánja, hogy a verssor önhosszasága s a benne levő hangsúlyos tagok szerint bizonyos izekre osztassák. Ezek az izek a magyar hangsúlyos vers egységei az ütemek. Az ütem nem egyéb, mint csoportosulása a gondolatnak és szóknak egy gócz, a hangsúlyos tag körül. „Leghelyesebb, ha a hangsúly épen az ütem első tagját emeli ki, de e szabályosságtól

‘) Miveit magyar nyelvtan. Pest, 1848. 366—387. 1.

2) A magyar nemzeti versidomról. Prózai dolgozatai. Budapest. 1879.