Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1872
— 9 — Meghalt 1573. július 21-én Eperjesen, holt tetemeit azonban Nagyszombatba szállították, s ott is temették el. Ezen rövid életrajzi adatok után kisértsük meg jellemezni Veráncsics irodalmi munkásságát is, mint a mely által kiválólag érdekessé lesz ránk nézve. III. Veráncsics Antal, mint a fentebbiekből láttuk, sokat tapasztalt, széles látkörii és nagy tudományu férfiú volt, igen fogékony lélekkel kora hatalmas eszméi iránt. A tudomány és mUvészet embereit szerette. Melanchtonra irt epigrammjában elragadtatással beszél Dürer Albertról, a hires festészről. A költészetet., mint az emberi élet fűszerét, nagyra becsülte, süt ifjonta maga lantot pengetett, habár — sajnos — nem magyart, csak olaszt és latint. Mihelyt az ifjúkor gondtalan vidám napjait a férfikor munkaviharai váltották fel, Veráncsics csakhamar a komoly tudományágakat kezdé mivelni nagy szorgalommal, s eltökélte, hogy mint történetiró fogja nevét megörökiteni. Ösztönül szolgált neki ebben a nagynevű nocerai püspök, Paulo Jove bit- és történelmi munkája,1) mely akkoriban Európaszerte közkézen forgó kedvelt olvasmány vala. Népszerűén és szépen kivárna megírni Magyarország történetét, vagy legalább saját kora-eseményeit. Ez képezte irói becsvágyának főtárgyát. Ismerte a régibb magyar történetírók müveit, de azok nem bírták őt kielégíteni. Bonfini, Ran- zanus és Tubero ekkor még csak kéziratokban bevertek, s igy ezeket bajosan ismerte.2) A régi krónikások hitelességét, mely a külföldiek által már akkor is kétségbe vonatott, védi; de másfelől bosszankodik, hogy nem elég bővek a fontos dolgok tárgyalásánál. „A bőség hiányzik — úgymond — mert ilyesmivel senkisem gondol, holott a haszontalan súgókat szépen ápolgatjuk.“ Más helyen ismét ilyen szavakra fakad: „Tetteinek emlékeiről a nép éppennem gondoskodik, ha kivesszük az énekeket, melyek amúgy hevenyében készülve, csak a lakomáknál daloltatnak, hogy ingerül szolgáljanak a vitézségnek és az ivásnak.“3) Hogy elődeinek hibáit, kikerülje, és mulasztásaikat helyreüsse, hozzáfogott a szükséges adatok gyűjtéséhez. Mikor lett az előkészületeknek végük, mikor fogott első müvének kidolgozásához, azt bajos volna meghatározni. Szabii László is csak általánosságban odavetőleg mondja, hogy körülbelül a nagyváradi béke után fogott azon, valószínűleg első művének kidolgozásához, mely a Mátyás halála utáni korról szól ily czim alatt: „De rebus gestis Hun- garorum ab inclinatione regni.“ Azért ne is bajlódjunk a szerzési idő pontos meghatározásával, hanem vegyük az egyes müveket úgy, amint azokat a magyar t. akadémia „ Veráncsics összes munkái“ cime alatt kezünkbe nyújtja,4) s vizsgáljuk annak becsét s fontosságát. *■) Jovivs Pál olasz történetiró műve (született 1483. Comoban, f 1552. Florenzben) különösen szép irálya miatt volt kedvelt. Maga a szerző egyike volt a legjellemtelenebb embereknek, aki áruba bocsátotta tollát. Évdijat húzott I. Ferencztől, V. Károlytól és Medicis herczegektől. Művei: Históriáé snitem- poris libri XLV. Flor. 1500, 1552; továbbá: Vitae virorum illustrium. Elogia virorum illustrium. Commentarii de rebus Turcicis... Összes kiadásban megjelentek 1578-ban Baselban 6 folio kötetben. 2) Bonfini három első decasa 1543-ban; Ranzanus epitomeje 1558-ban; Tubero commentarjai pedig csak a tizenhatodik század elején jelentek meg. 3) Gens liaec nulla in ratione rerum suarum curam atque memóriám ponit, praeterquam in cantilenis, quas tumultuarie compositas in symposiis tantum decautitant, virtuti simul et poculis incitamonta facientes. -*) Monumenta Hungáriáé Historica Scriptores. If. III. IV. V. VI. IX. X. XIX. XX. XXV. k. Eddig megjelent tiz kötet. Ezelőtt mintegy száz esztendővel gr. Barkóczy Ferencz esztergami érsek és Batthyány Ignácz erdélyi püspök is ki akata adui V. műveit, de csakis a jó szándék mellett maradtak. Valószínű, hogy ők nem is ismerték valamennyi müvét, melyeknek teljes lajstromát Fortis Albert tartotta fenn dalmatiai utazásában (Viaggio in Dalmazia 1774.) s melyeket Koller József ezután Ve- rancsics örököseitől, u. m. gróf Draganics Ferencztől és ennek fiától Kázmértól 1798-ban megszerzett. Utóbb részint gróf Széchenyi Ferencz, részint Kovachich Márton György és Jankovics Miklós 2
