Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1872
színpadi host varázsol szemeink ele5, aki magasztos föllelkesedése percében nem akar tudni semmit helyzete tarthatatlanságáról; csupa becsületből kész a tűzbe rohanni. Hát még a hős végét mily meghatóan festi ! Ilyen drámailag van festve az egész hatvani zajos országgyűlés, melyen Báthory megfosztatik a nádorságtól, ki is mikor szégyenletes bukását tudtára adják, igy kiált fel keservében: „Örök Isten, mire hattad énnekem e mai napot érnöm, nemcsak az ennen magam kisebbségére, de még az én megholt régi nemzetségömére ; ha te neked kellemetös, ne hagyd néznöm az én kisebbségömet, végy ki e világból, vagy penig szabadits ki e nyomora kisebbségből. Mit vétöttem vót én országbeli nemes líraimnak, kiknek én legkissebbikét is nem különben láttam mindenkoron, mint tulajdon atyámfiát? de állja meg az én boszuságomat az Ur Isten!“1) Éhez hasonló drámaiság nyilatkozik Atthinai Deák Simon élettörténetében és Verbőczy István halálának elbeszélésében is ; de mellőzöm az idézeteket, mert attól tartok, hogy már idáig is nagy próbára tettem a sz. olvasó figyelmét és becses türelmét. Csak any- nyit jegyzek még meg, hogy Veráncsics reflexiói, amennyiben egyes személyek gyengémé vonatkoznak, igen találóak, olykor csipősek is. így például Svendi Lázárt azért, mert (1566) tétlenül nézte a tatárok pusztítását, ironice semmi Lázárnak nevezi; mikor pedig a magyar uraknak a török szultán általi megvesztegetéséről szól, Török Bálintra vonatkozólag ezt mondja: „De az kit kölde (t. i. ajándékot) Terek Bálintnak íelyében drágább, szebb is vala, hogy sem a többi. Mert az okos madarász inkább annak a madárnak sivol kit inkább keres, hogy az ő kelepcéjiben hamarább akadna.“1) Azonban mellőzve Veráncsics nyelvezetének itt-ott előforduló hibáit, magyartalanságait,2) melyeken egy dalmát származású, több európai nyelvet beszélő magyar Írónál nem lehet nagyon megütődni, különösen oly korban, midőn az elfajult latin nyelv volt a tudomány nyelve: térjünk át a többi kötetek rövid ismertetésére. Ezekről már azért is rövidebben lehet szóla- ni, mivel nem annyira történelmet, mint inkább történelmi becses okmányokat tartalmaznak — azon történész számára, ki a XVI-dik századról akar írni. A harmadik és negyedik kötet Veráncsics első portai követségének (1553 —1557) okmányait tartalmazza, vagyis azon leveleket, miket ő, és követtársai Zay Ferencz és Bus- beck, írtak a királynak, a török szultánnak és különféle államférfiaknak. Ezekből kiváltképen Veráncsics diplomatái ügyessége tűnik ki. Az ötödik kötet Veráncsics második követségét (1567—1568) foglalja magában kettős toldalékkal, melyeknek egyike szintén e követségre, másika a Veráncsics család történetére vonatkozik. A hatodik és a következő négy kötet az 1538—1571-ik évi vegyes leveleket foglalják magokban, melyeket nagyobbára maga a tudós szerző állított volt össze, s melyekből Katona is sokat közöl az ő História criticájában. Ezen vegyes levelek nemcsak az illető levelező felek magánviszonyaira, hanem általában a XYI. század erkölcsi jellemére igen érdekes fényt vetnek, s az olvasót mintegy az azonkori magyar viszonyok közé varázsolják. Sehonnan sem lehet tisztábban és igazabban látni a török világ valódi képét, a reformatio miatt támadt mozgalmakat, Erdélynek és Magyarországnak azonkori politikai viszonyait s azok fordulati tényezőit, mint e levelekből, melyek minden históriai fontosság igénye nélkül Írattak magán egyénekhez és közhivatalnokokhoz. Még nagyobb jelentőséget nyernek pedig e levelek az által, hogy Veráncsics, mint pécsi és egri püspök, majd mint esztergomi érsekprimás, továbbá mint követ, mint főispán, — 14 — >) Ver. Munk. II. K. 148 1. ') Ver. Munk. II. 55. 1.-') Nehányat idejegyzek: féle magának — félt, kik fő abban a dologban hadnagyi valának. — kik abban a dologban főhadnagyi valának. Legtöbbet vét a határozott ige alakok ellen.
