Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1863
4 által. 15.) Ezekben gyakoroldjad magadat, ezekben légy, hogy a te gyarapodásod nyilvánvaló legyen mindenek között. 16.) Gondot viselj magadról és a tudományról, maradj meg ezekben: mert ha ezt mivelended, mind te magadat megtartod, mind azokat, a kik tégedet hallga- tandanak.“ Megváltónk legbuzgóbb apostola Pál, ki emberi nemünk fejlesztésén— a kereszténység terjesztése által — annyit fáradott, — imént megfigyelt alapigénkben tanácsot ad kedves tanítványának Timotheusnak: mikép viselje magát a közéletben, hogy valódi tanítványa lehessen. — Mint keresztények kik magunkat a Krisztus követőinek valljuk, kik magunkat a Krisztus- báni hit által Isten gyermekeinek érezzük, lehetetlen hogy ne érezzük egyszersmind Pál ezen jóakaró tanácsának bennünket is kötelező erejét. Ezen ránk nézve oly emlékezetes napon, mint az oskolai év utolsó vasárnapján, Pál apostol szavainak nyomán vizsgáljuk meg: miben öszponto- sul tanintézetünk tanácsa, melyet távozó növendékeinek fölajánl. a.) „Senki a te ifjúságodat meg ne utálja“ mondja Pál apostol. Első tekintetre fölöslegesnek látszhatik e tanács, mert van-e, lehet-e vonzóbb, kedvesebb kor, mint az ifjúkor ?! Ki ne örülne az ébredő tavasznak, ki ne szeretné a tavasz ékes gyermekeit, a szép virágokat?! Már pedig az ifjúkor az ébredő tavasz időszaka, az ifjú ember a tavasz ékes virága; s csoda-e, ha oly kedves előttünk az ábrándok, a költészet ezen kora, — ha oly vonzó ránk nézve gazdag reményeink ezen bájos virága? A szülő jó gyermekében újra él, — s mennyi kegyes óhajtást, mennyi reményt köt magzatához, ki most élte öröme, később öregsége gyámola, s ha elhal, eszméinek képviselője leend. De ha vérrokonság, családi kötelék nem főz is az ifjúhoz: nem kell-e szeretnünk őt, — ki fejlődésében a jónak s nemesnek gyöngéd érzetével bir, s oly gyermekded odaengedéssel ragaszkodik azokhoz, kik neki barátai, jóakarói, tanácsadói. Szeretett tanuló ifjúság! Most midőn maholnap kedveseitekhez távoztok, tanintézetünket elhagyjátok: ne feledjétek ez intézet jóakaró tanácsát, melyet mai alapigénk következőleg fejez ki: „Senki a te ifjúságodat meg ne utálja.“ A ti életkorotok a fejlődés, a képződés kora, s ki ezen képződését könnyelmüleg vagy elbizakodva elhanyagolja, az ifjúságát másokkal meg- utál tatja. — S mennyi alkalom kínálkozik erre mindenkor! Hányszor csábit renyheségre a köny- nyelmiiség, — mely hosszú éltet, gazdag örökséget, s a mulasztások kipótolhatásának lehetőségét varázsolja elétek ! Ne tévelyegjetek. E földi élet, mint múló pára, mint buborék, alig hogy feltűnt, máris elenyész; a gazdagság, vagyon, csak addig boldogitliat, mig kebletek tisztaságát megőrizétek; s az egyszer elmulasztott munka, ha ugyan kipótolható lenne is, az idők kerekét ember nem állíthatja meg, s az egyszer elrepült perez örökre elveszett, — ha azt önjavadra föl nem használód. — Hányszor megakaszt haladástokban az elbizakodás, mely a gyermek próbáit férfi munkának kereszteli; mely elhiteti veletek, hogy érettek, tökéletesek vagytok, hogy később annál nagyobb legyen csalódástok. Mert „ha valaki láttatik magának valaminek lenni, holott semmi sem, az ilyen embert az ő gondolatja csalja meg.“ Ne tévelyegjetek, s ne feledjétek a költő szavait, melyek annyira megőrizhetnek eme üres elbizottságtól, mondván: „Nézd a buzakalászt, büszkén emelődik az égnek mig üres, és ha megért, földre konyitja fejét.“ Csak lelkileg szegény, üres lehet az, ki fölfuvalkodva elhízza magát; nekünk azonban tudnunk, éreznünk kell, ,,hogy a ki magát fölmagasztalja, lealáztatik, aki pedig magát lealázza fölmagasztaltatik.“ Azért tehát, különösen ti, kik az ismeretek végtelen gazdaságát naponta szemlélitek, kik az ember kötelességeinek halmazát belátjátok, gyengeségtek érzetében öltözzetek föl a szerénység ékes ruhájába, mely nélkül az ifjúság — Isten és emberek előtt — utálatos dolog. S ha ismeretben gazdagodva önelégülten vennétek észre haladástokat: akkor is jusson eszetekbe, hogy a legnagyobb bölcseség mit sem ér, ha azt éltünkben alkalmazni, ha annak igazságát önmagunkon kifejezni elmulasztottuk. — Ezt érti Pál apostol is mai alapigénkben, holott is mondja:
