Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1861
6 rósz regulativa ma megsemmisíttetnék, bizonnyára legnagyobb része a porosz tanítóknak az általa kitűzött úton haladna tovább, — mert ez célszerűnek bizonyult, — de azért nem szűnhetünk meg ellene dolgozni — lehető ildomosán, — minthogy protestáns autonómiánk botrányköve.“ — Minő találkozás a külföld eme törekvése s hazai protestáns egyházunk minapi küzdése közt, s mégis mennyire félreértetünk vagy épen meg nem értetünk a mi- velt külföldön!! Ezen történeti előzményeken nyugvó s leginkább helyi érdekkel biró megállapítása a tanintézetek külviszonyának az egyház és államhoz tán annyiban bírhat érdekkel ránk nézve, amennyiben honi intézeteink fejlődésének hasonmását — ha nem is mintaképét, — szolgáltatják. Sokkal fontosabbnak ismertem azonban ez intézetek belelrendezését, mint a melyből minden nevelésbarát új, életüde eszméket gyűjthet magának, — s mely sok tekintetben mintaképül is szolgálhatna létező, vagy ezután létesítendő tanintézeteinknél. Mind a három általam fölkeresett tanitóképezde, — a hannoveri, wolfenbütteli és berlini, — három fokozatos osztályt foglal magában, s úgy látszik Némethonban e beosztás általában elfogadtatott ilynemű intézeteknél. — Nem is esetleges valami ez, de a tantárgyak halmaza s a növendékek kora által föltételeztetik. Ki ne tudná, mennyire növekedtek korunk igényei a néptanítók irányában V ? Mennyi elméleti ismerettel s gyakorlati ügyességgel kell bírnia a legegyszerűbb falusi tanítónak is, ha szerény de nagyjelentőségű állásában korával akar haladni, s a rábízott növendékeket az élet számára nevelni óhajtja. — Ezért a német tanitóképezdék két évet az elméletnek s egyet a gyakorlatnak szenteltek, de úgy, hogy e megkülönböztetés csak szavakban áll, — s az intézetek növendékei az elméletben gyakorlatot, s a gyakorlatban elméletet tanúinak. — A mily szépnek s életrevalónak mutatkozik e kölcsönhatás az elmélet és gyakorlat között a nevelés terén, ép oly roppant nehéz ezt kezelni tanításban s nevelésben egyaránt. — Az egyes osztályok közötti különbség csak abban áll, hogy az első és második osztályban inkább a tantárgyak tárgylagos elsajátítására, a harmadikban ezeknek önleges földolgozására s előadására fordíttatik a fő súly. —- A hannoveri intézet annyiban eltérőt is mutat föl e berendezésnél, hogy a szükség által kényszerítve a fenálló három semináriumi osztály mellé még egy egyosztályos pótsemináriumot csatolt, hová a már alkalmazást nyert tanítók és tani- tósegédek vétetnek föl rövidebb időre, — rendesen a nyári hónapokra, — hogy minden előismeretek nélkül ne legyenek a nevelés terén oly igen veszélyes tapogatódzásnak kitéve, mi a tanító tekintélyével együtt a növendék szellemi jólétét is el szokta játszani.— Ez mindenesetre rögtönzött segítség s csak a helyi szükségben leli indokolását. A nevezett három tanitóképezde egyezik továbbá abban, hogy sem reál, sem gymnásialis előképzettséget nem föltételez növendékeiben, hanem fölveszi azokat a felsőbb népiskolák végeztével. — Mindhárom intézet — de különösen a berlini, — nagy súlyt fektet arra, hogy növendékei, mielőtt az intézetbe belépnének, egykét évet valami tapasztalt falusi tanító oldala mellett töltöttek legyen tanitósegéd minőségében. Ezen próbaévek mindenesetre edzik az ifjút, kényszerítik föladatával foglalkozni, s nem engedik meggon- dolatlanúl oly életpályára szánnia magát, melynek terhes, sok felelősséggel járó kötelességei, méltóan ritkán jutalmaztatnak. De „kik mindvégig megmaradnak, azoké lészen az
