Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1860

nem lenne olvasójok; előttem ma is, mikép fakadt kényekre egykori selmeci közvizsgánk alkalmával néhai báró Prónay Sándor hallván elszavalni ez ódát: „Partra szállottam stb.“ s bizony nem mytlius hatotta meg szivét, hanem keresztény hit és erény hű ecsetlése a költő részéről. Hajdan- kori vallásos nagyainkra emlékeztető dicső jelenetet hozhatunk föl a múlt okt. 10-én tartott egyetemes egyliázgyiilés utáni közlakomából is. Ekkor ugyanis több szellemdús fölköszöntések hatása szinte elhalványult s magát a nagyszámú fényes vendégkoszoru úgyszólván istenerő által megragadtatva érezte, midőn a pozsonyi kerület felügyelője Szentiványi Márton ur nagy bibliai jártassággal a maga fölköszöntését csupa szentirási helyekből szövé össze, apostoli ihlettel hangoztatván el azokat. Nem-e egyszeriben bírta kiki a kulcsot, hogy Liptó vallásos népe a kevéssel azelőtti harcokban miért követé a szentirás ezen avatott féi’fiát oly ingadatlanul, szemben a hatalom fenyegetéseivel is ?

Nyugtalamd és pedig méltán várja a t. olvasó, mikor szól már a lecke a jövendő egyházi hivatalnokoknak, kiket a vallástan legközelebbről érdekel és kötelez. Valóban az egyháziak nagy része, kivált a szerencsétlen nyelvviszályokban nagyon letért a theologiai készület ösvényéről és mondhatjuk elandalodott a keresztény vallás szellemétől, Krisztus indulatától. Mert sok ifjabb lelkész és hitjelölt egyházi beszédeiből mindennemű olvasottság inkább rí ki, mint biblismus. Azért beszédeik és műveik nem is oly igazak, oly hatásosak, oly kenetesek, minők azokéi, kiknek szónoklatát a biblia szelleme lengi át, alapos theologiai ismeret és az egyházi nyelvbeni jártasság támogatja. így saját papi — hitszónoki érték hiányában csakhamar a hivatal kül méltóságának is el kelle homályosulnia. Hogy tehát ez jövőre máskép történjék, hogy tanodáink a most megállapítandó szervezettel uj aerát nyissanak a vallásos nevelés tekintetében: oly igény, melyet komoly tekintetek, parancsoló szükség alapítnak meg.

Szabadjon immár szerény véleményemet kimondanom, hogyan lenne eszközölhető a vallástan kellő méltánylása és sükeresb előadása. Úgy eszközölhető az, ha az oktatásból és nevelésből általában nem rekesztetik ki a keresztény szellem és irány. Ebben, reményiem mindenki velem egyetért, hogy valamint az orvos nem azért tanulja az orvosi tudományokat, hogy azokat csak ismerje, hanem hogy orvossá legyen, tan és egyén egybeolvadjon ; úgy a mi növendékeink is nem csupán megismerés végett tanulják a keresztény vallást, hanem hogy öntudatos keresztényekké legyenek. Ä képzés eme lényeges és fő gyakorlati célját a többi tantárgyak tehát zavarba ne hozzák, ne hátráltassák, hanem elősegítsék. Azért a vallásosan gondolkozó tanár még a grammatikai rendszerben is sejtetni bírja Isten lelkének nyilatkozását. Ily tanár a bölcs, jóságos és jelenlétével mindeneket betöltő Isten iránti hálára is fogja tudni buzdítani tanítványait minden adandó alkalommal. Hogy már a természetrajz és tanban, szám- és mértanban, hogy főkint a történelemben Isten örök igazsága, törvényei, intő és vezérlő ujjai mutathatók meg növendékeinknek: mindenek által elismert dolog. A hellen és latin remekírókat a gondolkozó tanár keresztény ifjúság javára úgy fogja magyarázni, hogy azon felül, a mi bennük a művészet, a szép tekintetéből tanulni, követni és csodálni való, a bennük fellelhető örök, tehát keresztény világban is érvényes, igazságokat emelje ki a nevendékek bővebb méltánylása tárgyául. Jézus Krisztusnál nagyobb bölcset egy remek íróban se keressünk.

Maga a vallástanitás pedig (szerény véleményem szerint) kiváltképen azon szempont által irányoztassék, hogy feladata valódi kegyes keresztényeket képezni. A kegyes ember vallásos érzete szüntelen éber, s minden gondolatnál és akarat-mozzanatnál készti őt ezen kérdésekre felelni: ez tészen-e „Istenemet mindenek fölött és felebarátomat mint önnönmagamat szeretni?“ ez tészen-e „Krisztus nyomdokit követni?“ Merítsen pedig a vallásoktatás magából a forrásból t. i. a szentirás- ból; mert a vallástanok minél tovább mennek, annál inkább szaktudósnak valók, s ez is, ha gyakorlati tlieologus lesz, a definitiókat mindannyiszor más meg más szavakkal lesz kénytelen beszédei szerkezetébe szőni, holott a szentirási mondatok fényes csillagokként szóról szóra lesznek be- szövendők; ezekből tehát mennél többet tudjon. Ha tehát a tanár szentirási verseket tanultat nővén-