Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1857
6 képeznek. Ez osztályba tartozik az in den répái nyelv család ’s ezen kívül minden többi nyelvek, mennyiben az I. és III. osztály alá nem foglalvák, ’s oly karban tartvák fon, mely szóido- m a i k visszavitelét legegyszerűbb elemeikre lehetővé teszi. Harmadszor: oly nyelvek, melyek kétszótagnyi igei gyökökkel és három-három szükséges consonával, mint az alapje- ienlvény egyedüli hordáraival bírnak. Ez osztály csupán a’ szémi nyelveket tartalmazza, és nyelvtani idomait nem csupán összetevés utján, mikép a’ II. osztály, termi, hanem a’ gyökök csupa belmódosulása által is. A’ szémi nyelvcsalád fölött ugyan szívesen megengedjük az in d e u r ópa i na k nagy elsőbbségét, de ezt nem ta 1 á 1 juk önjelentvénytelen szótagokból álló flexiókban, hanem abban, hogy eme’, különhasznált szókkal rokon, grammatikai függedékek oly számosak, oly igazán jelentvényesek;és abban, hogy azok, értelemszerű megválasztás és alkalmazás mellett a’legkülönfélébb viszonyok szoros éles meghatárzását eszközölhetik; végre hogy eme függedékek szépen kapcsolódnak egy ősz hangos, szinte szerves testhez hasonlító egésszé.“*) Bopplól is tehát arra taníttatunk, hogy nyelvünk, mint egytagnyi gyökökkel nyelvtani függedékeket összetevő nyelv, szerves; és miszerint szervességének lényege ’s előnyössége abban rejlik, hogy ezen — a’ gyökjelentvény legkülönfélébb viszonyainak szoros éles meghatárzását eszközölhető függedékek szépen kapcsolódnak egy-egy öszhangos, szinte szerves testhez hasonlatos egésszé. ’S ezt egyik vezéreszméül tartom szem előtt névhajlitásunk tárgyalása körül is. A’ magyar névhajlitási alakok kétfélékre oszlanak, u. m. alanyi és tárgyi viszonyokat határzókra; amazok a’ birragok, emezek a’ voltaképi viszonyalakok vagy casusok. És így névalaktanunk két főbb részből állván: elsőben a’ birragozásról, aztán a’ casusokról fogunk szólani. Előre kell azonban valamit bo- csatnunk a’ magyar többesről, ’s ennek eredetéről. A’magyar név kétféle többessel fordulhat elő: egyik inkább személyi, másik inkább tárgyi vagy bír toki; az k (telke-k), ez i (telke-i) függesztése által képeztetik. Egy harmadik netán számnévi többes (hányán, többen, tizen) létele csupa látszatnál nem egyéb. Számnevi igemellékek ezek, mintegy számilag felelhetek e’ kérdésre: hogyan? Magukban véve többes mondoványt nem okoznak; mikor pedig látszanak okozni, valóságban mindig rendes névi vagy névmási többesalany okozza azt.**) Pl. mondjuk: sokan vollak t. i. emberek: öten mentünk, t. i. mi; stb; de épen agy mondható: roszul voltak, t. i. emberek; lassan mentünk t. i. mi. Ilonáét látható, hogy, ha rosszul és lassan nem többesek; tehát s okán és öten sem többesek nyelvtanilag.* * A’ személyi vagy k-féle többes függedék mindig közvetlenül ahoz függesztetik, a’ mi épen többe- sítendö. Tehát, ha birviszonyon-kivüli névfogalom, pl. fa, többesitendő, úgy a’ csupasz birragtalan névtörzshöz lugged, igy: fák. Ha pedig a’ névfogalom személlyel birviszonyban gondoltatik és nem a’ tárgy, hanem a’ személy többesitendő: akkor épen ennél fogva nem tárgynév után, hanem közvetlenül a’ birrag mint személyjelölő után lugged, tehát nem: fákorn (mert igy a’ fa volna többesítve;) hanem fáink (=fánk), mennyiben itt az m azon személy, mely többesül vala határzandó. Épen azért magyarban többesfüggedék sohasem állhat a’ casusrag (pl. ban—ben) után (fában-ok), mert igy az üres casusviszony többeskint ha- tároztatnék meg, mi képtelenség; hanem mindig a’ casusragok előtt (fákban; fánkban.) Függed pedig közönséges névszókhoz köthang elöztével, mely köthang consonás végzetü nevek után nyíltan, (ember-é-k, szárny-a-k, halm-o-k) ’s önhangzós végzetü neveken a’ rövid zár*) Lásd: Franz Bopps 2Í5evgIeicf)cnbe ©vanunatif. ILtc ganjíid) umgearbeitete ?tufl. I. tSanb 1856. Lásd: Révai elab. gr. Sect. I. cap. t. „Hányán jöttetek hozzám? hárman. In quotitate venistis ad me? in t r i a d e.K
