Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1857
32 XI. Nemes ajándékok a’ gymnasium részére 1857s-ban. Az ifjúság vagy átalában az intézet javára adott szíves ajándékokért, azokon kívül, kiknek nevei mint tanszergyarapítókéi már IX. alatt tisztelettel följegyezvék, még a’ következőknek van szerencsénk nyilvános köszönetét szavazni: Viskovics Ignác ur, Szarvas városának köztiszteletü bírája, a’ gymnasiumot önszántából és saját költségén egy harangocskával látta el, mely a’ tanóránkinti ki- és becsengetésre szolgál: mi a’ címzett ur intézetpártoló érzületének nem egyetlen, nem is legnagyobb bizonyítványa. Ö hivatalos állásánál fogva is, a’ jogosság körén belül, gyakran és sokképen lel módot és alkalmat, a’ fötanoda érdekeit ’s hivatalnokait támogatni, szó- és tettbeli szolgálatokkal ápolni. Uradalmi tiszt Koller Gábor ur szives volt könyvtárunkra 5 pftot ajándékozni. Havas József cs. k. helyt, tanácsos ur a’ nagymélt. cs. k. nváradi Helytartóság utján a’ tőle kiadott gazdászati érdekű utazásrajzból intézetünknek is hét példányt kegveskedék juttatni, ugyanannyi ifjú közt jutalomképi kiosztás végett. A’ pesti ág. hitv. ev. gyülekezet gyámoldája kegyes vala alumneumunk részére a’jelen évre 50 pftot áldozni, ’s ezzel a’ kéregetést mellőzni. T. Sztranyovszky Péter birtokos ur az alumneumi ifjak közül azoknak jóltartására, kik mostohább viszonyaik miatt családi körben telő husvétünneplésnek nem örülhetének, 12 pftot ajándékozott. Az alumnistákat egyszer megvendégló a’ fötanodai tanácselnök Havi ár Dániel ur, más alkalommal pedig a’ volt fötanodai gondnok Bakay Dániel ur.