Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855

9

ban áll a természettel; a jó tanár felfogja viszonyát Istenhez. Lássuk a pontokat egyenként. Első kelléke a jó tánámak az:

hogy az emberiség iránti viszonyát és tartozását elevenül érezze, tisztán felfogja s erre nézve magát a huraanismus hivatalnokául tudja és vallja; és e viszonyát s e feladatát tudva mint egyed a milliók irányában mérlegelje egyedi tehetségeit és erejét, és ezeknek szűk körét ily véghetellen terű hatásra ügyekezzék szétfeszítni. Egyednek ugyan az összes tudománnyal nem lehet hatnia, de a tudomány bármely egygyes ágával is hathatunk egyetemes emberszerüen. S a tanár erejét leginkább azon tankör forrásából meríti vagy gyarapítja, melyet szakmául vállalt.

Tisztelt elhunytunk kiválóan a régi kor nyelveivel, irodalmaival és történelmével foglalkozott, jelesül a dicső Róma szép és hatalmas zengzetü miveit nyelvével s az összes emberiségre kiható érdekű történelmével. Róma történelmét ismerni annyi mint az emberiséget ismerni*), annyi mint beavatva lenni az egész jelen világ kifejlésének leglé- nyegesb okaiba és titkaiba. S mi volt Róma? Sasfikónt kezdett kis korában lebocsátkozni a hét dombról és szárnyainak fokonkinti nöttével tovább-tovább repülve a környéknek, aztán Italiának s végre döbbentő erötudatában a hajdankor összes világának szabta törvényévé saját vas akaratát: dicsőségének s önzésének hódollatva mindent — önhiedelme szerint, a keresztyén erkölcsösb élet elveinek törve útat a végeredvény szerint ítélve

___Gyászolt

unk Róma történelmében otthonos volt annyira, hogy szinte benne élt; viadalait kísérte nyomról nyomra, lépésről lépésre, falain kívül és belül, szárazon és tengeren, s Róma életének minden nyilatkozatát másokkal is úgy szólván újra átélette. Midőn elbeszélésében azon fényes város rendítő bukásához ért, mely Afrika partjain virágzott, s melyben Pulacstina népével rokon törzs élvezte vala tengerúri kincseit és hatalmát, de most egyeduralomra törekvő európai versenytársa állal kiölve, felperzselve és földig lerontva lön, kevés megmaradt lakosai, kik az öngyilkolást nem tevék elejbe az életnek, palotáikból rabszolgákká hurczoltatának: midőn mondám e jelenethez jutott elbeszélésében, könnyekbe lábbadtak az elbeszélő tanár szemei, mint lábbadtak azon diadalmas vezéréi, ki a lángok láttára elkomorult s eme homeri jóslatot mondta el: jönni fog egy nap még, mellyen más város is igy vész. Kiemelte hogy a múlandóság szemléletén annál inkább megborzad a kebel, mennél nagyobbszerü és dicsőbb volt a lerombolt embermü s mennél rögtönebb s váratlanabb a dönthetetlennek látszó hatalom megdöntése. Kiemelte mindennek, mi e világi, mulékony és forgandó voltát, s űtalta nevendékeit a szív cnyészhellen szentélyeinek megalkotására s a lélek romolhatatlan oltárainak hü tiszteletére. Iía a csábítás, a félrevezetés szerencsétlenségéről szólt s ezen szavakat említette föl: „hát te is fiam?“ olyankor egy szem sem maradt szárazán. — És neki a római történelem nem volt csupa harczmoraj, nem csupán dúló erők csattogása: hanem híven az igazság egészéhez elöadá ö, hogy Róma müutakat csinált minden irányban, mocsárokat s ingoványokat szárított ki, folyókat szabályozott, épületeket emelt, melyek még most is bámultalnak romjaikban, gyarmatokat szállított s törvényei, ipara s miveltsége által mindenütt, hová lábát tette vala, uj és dicsőbb életet szervezett és gyökerezletett meg. Felfogatá Róma emelkedésének és hanyatlásának tényei által, hogy az valamint isteneinek tisztelete, erkölcsi tisztaság, egyszerű életmód által emelkedett olly csudaszerü nagyságra, úgy viszont nem külső ellenség, hanem saját fesletsége, pulya*) Ferguson

2