Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855
12 feladatában állónak, vagy nem tarlja érdemesnek. Pedig a tudomány azon egy emberi kincs, mely annál nagyobbá válik, mennél többek közt oszlik meg, mint a lelki és anyagi szegénység az egy emberi teher, mely annál inkább nehezbedik, mennél többen viselik együtt a társadalomban. A tudománynak ki kell bontakoznia iskolai ridegségéből, népszerű azaz minél többektől élvezhető alakba öltöznie, s igy az élet képzőjévé, a köz jólét hatalmas tényezőjévé válnia. A mi gyászlottunk ritka készséggel birt, adományát derülten és világosan közölni másokkal; s nem törődve a perez embereinek megítélésével, szívesen elmondogatta az ezer meg ezer bölcs mondatot, melyet a régiektől tanult vala, a társalgási körökben is; kért magyarázat nem fárasztotta öt soha; tudományossága kifogyhatatlanul gyümülcsözö s jótékony volt mint kedvencz előképe: a természet. Ö a tudományban magában elandalogni s másokat andalogtatni is tudott: s mihez az ezredik ember nem ért: ö nem csak járni, — ö sétálni is értett. Azonban nem csak az anyatermészettel állott Molitorisz ily meghitt lábon, ö a tanárnak harmadik fő kellékével is birt, és ez az hogy: az ifjúságot áldással képzeni akaró tanár érezze elevenül és fogja fel öntudatosan viszonyát Istenhez és legyen áthatva azon k$gyintézetek szellemétől, melyeket Isten az egyház tanainak, szertartásainak és alkot- ványának czíme alatt az emberiség javítására s idvére rendelt. A tanár Istennel összhangzóan alkossa meg és tartsa fen belvilágát. — Minden emberi számítás csal, füstbe megyen s a legcsinjábban kivonalzott terv is, mely az öröklétűnek számba vétele nélkül készül, meg szokott hiúsulni és cserben hagyni a tervezőt. Az ál-érdeknek élő egyén bármi okosnak képzelje magát, olyan mint a buborék, mely az öröklét tengerén kél, csillámlik, s rövid pillanatok múlván megint elpattan, elenyészik; csak az eszme és az ügy szentsége az, mi megmarad. Az örök fejlés folyamához szükséges változat és mulé- konyság chaosa felett lebeg Isten szelleme ma is, mint lebegett a teremtés első napjaiban; szabja jelenleg is a világ törvényeit, oszt kinekkinek érdeme szerént igazságot, s Ítél azok felett, kik őt szájjal vallják, teltei tagadják. Ily élő hitben gyökerezett az elhunyt tanárnak fáradhatlansága a szeretet müveiben: onnan merítette fogyhatatlan buzgalmát, küzdési kedvét, türedelmét, önbizalmát, ren- dületlenségét; de onnét szerénységét is és kötelminek teljesítése körül a szigort önmaga iránt. S öróla ugyan elmondhatni, miszerint 26 évnyi tanárkodás alatt egyetlen tanórát sem mulasztott, ha csak életkérdés nem tiltotta tanilnia. Keresztyénies elveken indult a fenyíték eseteiben is, igy nyilatkozván alkalmilag: nem kell a jobbulás útját elvágni senki előtt; mentő kezet kell nyújtani az elhullónak ; mert sokakból, kik tapasztalatlan korukban megbotlottak vala,idöjártával jeles férfiak váltak. Hasonlítson a büntetés pillanatnyi menydörgéshez, mely miután átvillanyozta a leget, csillapultával legottan a béke szivárványának enged tért az egek arczulatán. — Egy éve múlt hogy ily vallásos gondolkodásának képét e szószékről is kitárta előttetek, és akkor már, mintha sejtelmek szólaltak volna leikéből. Azon alkalommal ugyan is megmutogatta az isteni gondviselés csudálatos útjait, s berekesztvén beszédét önéletére mintegy befejezett egészre pillantott vissza, s elmondd miszerint a gondviselés vezető kezét saját élettörténelmében is ezerszer hálásan tapasztalta. „Huszonöt éve — úgy mond — hogy tanár vagyok. Mit tesz 25 évigaz iskolai tövises pályán fáradni, tudja, ki tapasztalta.
