Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1942
u pes szülői értekezlet volt, amelyen Száva Kristóf tanár a tanulók ott* honi neveléséről tartott alapos előadást. Dec. 4—5-én Dr. Nagy József magyar ny. tanulmányi szakfelügyelő végzett látogatást. December 5-én, Miklós-napi ünnepélyt rendezett a kér. középiskola önképzőköre, amelyen az énekszámokban szerepelt a gimnázium ifjúsága is. Ezen részt vett Dr. Nagy József tanulmányi szak- felügyelő is. Dec. 18-án Páldi Géza, a Mecsek Egyesület főtitkára »A madárvilág szépségéről és hasznáról« tartott vetítettképes előadást. Dec. 20-tól január 24-ig karácsonyi és fűtési szünet volt. 1943. január 27-én tartottuk az I. nevelési tárgyú értekezletet, amelyen Rácz József igazgató beszélt az ifjúság erkölcsi neveléséről. Az I. félévi értesítők kiosztása február 27-én történt. Az ifjúság jelen volt a kereskedelmi középiskola »Petőfi« önképzőköre által rendezett március 8-iki farsangi délutánon, amelyet nagyszámú közönség nézett végig. Március 15-én hazafias ünnepély volt, amelyen a gimn. ifjúság szavalattal és az énekszámokban szerepelt. Az intézet és a helyi áll. polg. leányiskola növendékei 1943. ápr. 4-én együttes ünnepélyt rendeztek, amelyen a megnyitót a gimnázium igazgatója mondotta. Az ünnepély fénypontja Dr. Roska Márton, kolozsvári egyetemi tanár előadása volt. A munkáról beszélt élvezetesen és tanulságosan, s az ifjúság áhítattal hallgatta az intézet egykori kitűnő diákjának hozzá intézett szavait. A kiváló előadónak nemcsak beszéde, hanem magasra ívelő pályája is azt bizonyítja, hogy a munka nemesíti, felemeli és boldoggá teszi az embert. Április 16—17-én lelkigyakorlaton vett részt az ifjúság. Május 22-én, a tornacsarnokban tornabemutató volt. A változatos és fegyelmezettségről tanúskodó műsorszámokat a megjelent nagyszámú közönség élvezettel szemlélte és a szereplőket tapssal jutalmazta. Az elért szép siker az újonnan kinevezett tornatanár (Rimbás Viktor) érdeme, —s biztató jel a jövőre. Máj. 26-án látogatott szülői értekezlet volt, amelyen az igazgató tartott előadást. A május 29-én tartott hősök napján is az igazgató beszélt az ifjúságnak. A tanítást június 2-án befejeztük. Az évvégi összefoglalókat jún. 4., 5., 7. és 8. napjain tartottuk. Június 11-én tanulmányi értesítö- és jutalomosztás volt, június 12-én pedig beiratkozás az 1943/44 iskolai évre. Hivatalos látogatások. 1942. november 16—21. között a nagy- mélt. V. K. M. 126245/1942. VI. 1. sz. rendelete alapján Bocsák Károly, min. számv. tanácsos az intézet és a vele kapcsolatos interná- tus pénz- és vagyonkezelését felülvizsgálta, az áll. gimnázium és kér. középiskola vagyonát Rácz József gimn. és kér. középiskolai igazgatónak, az internátusét pedig Matyasovich Ferenc internátusi igazgatónak hivatalosan átadta. Dr. Nagy József, magyar ny. tanulmányi szakfelügyelő 1942. dec. 4 5 napjain mind a gimnázium, mind pe-