Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1941

Szamosújvár ipari élete.

Szamosújváron az iparosodás a XVII. századig lassan haladt, mert az építkezéseken kívül csak a k>sebb kézműiparokkal foglalkoztak. A Martinuzzi-vár, háborús időkben, a környék iparosainak is védelmet nyújtott. Az örmények letelepedése előtt, iparunk képiselői magyarok voltak. Ezek elégítették ki a vár katonai őrségének és a lakosságnak ipari szükségleteit.

A Kis-Szamos mellett a malomipar kezd először kifejlődni, mert erre szüksége volt a Mezőségnek. Már 1667-ben megparancsolja Apafi Mihály, hogy a szamosújvári lisztelő malmot, mely teljesen elpusztult, újra építsék fel, és ebben legyenek a mesteremberek is a malmosok segítségére.

Az erdélyi fejedelemség ideje alatt az iparosok kezdenek a városba húzódni az építkezések elvégzésére, várjavítási munkálatokra, stb. A malomárok csatornaszerü ásását 1892-ben végezték be. A malomárok mellett két malmot építenek. Az alsó, régebbi malom 1822- ben teljesen leégett. A malomipar a XX. században indul erősebb fejlődésnek. A város közelében, a szamosújvárnémeti úton épült egy műlfsztmalom 1925-ben, mely egész korszerű gépekkel és berendezéssel rendelkezik Azért létesült, hogy a városnak és a vidéknek bármikor különböző minőségű lisztet őrölhessen nagyobb mennyiségben. A mümalmot a vasút közelébe építtette Dr. Papp Gusztáv, arra gondolva, hogy szükség esetén könnyebben bekapcsolják a vasúti forgalomba is. A malom mellett nagy disznóhizlalda létesült, ahol 1000—1500 disznót is hizlalhatnak egyszerre.

A malomárok partján levő két malom és az új műmalom 50—60 km sugarú körzetben vonzotta megörlés végett a gabonát. Kolozsvár és Dés közölt a Kis-Szamoson kevés a vízimalom, pedig régebben nagy szükség volt a malmokra.

Szamosújvár ipari élete az örmények letelepedésével élénkül meg. Habár a letelepülök nagy száma kereskedő, akik bejárták árúik* kai Magyarország összes városait, találunk köztük iparosokat is. Első helyen kell említenünk a szattyán- és kordovánbörkészítöket. Nevük külföldön is híressé vált. A mai Kakasváros és a Majorsor mögött, vagyis a Hegyalatt, majd a Felsőviz-utcában voltak a tímárok műhelyei. A XVIII. század elején összesen 20 timármühely volt. Az örmények a nyersanyagot a Mezöség juhpásztoraitól vásárolták. A bőrfestéshez való festőanyagot, a szkumpiát, amelyet a piros szattyánbőr készítéséhez használtak, rendesen Törökországból kapták, Ilyen szkum*