Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1913
35 értelmében az egri káptalannak Jászóról Kassára, a fiatal kanonok eddigi működési helyére kellett székhelyét áttennie.11 így Mokcsay a hurczolkodás kellemetlenségeitől s a válás nehéz perczeitől is meg volt kiméivé. Mint kanonok, új, fényes állásában erélyes, munkabíró természete, jelleme és képzettsége által csakhamar kanonoktársai bizalmát és szeretetét is megnyerte. De a stallumban sem szentelte minden idejét kizárólag a káptalan kebli ügyeinek, hanem a kassai katholikus hivek lelki vezetésében is önfeláldozóan működött s abból derekasan kivette a maga részét. így nem csoda, hogy alig ülte meg kanonokságának első évfordulóját, már is az a megtiszteltetés érte, hogy 1650-ben Kassa tekintélyes polgársága egyhangúlag plébánossá is választotta12 s Mokcsay e sok munkával és még több felelősséggel járó hivatal elvállalása elől nemcsak hogy ki nem tért, hanem arra annál nagyobb készséggel is vállalkozott, mivel remélte, hogy a kassaiak rokon- szenvét ebben az új állásban még melegebbé teheti. Örömmel és lelkesültségge 1 kezdette meg tehát az új kanonok-plébános lelkipásztori működését. Iskola, szószék, betegek, híveinek apraja-nagyja egyaránt gondoskodásának tárgya volt. Szerette híveit s ezek előtt is annyival invább tisztelet tárgya volt, mivel mint fölvilágosult, emelkedett gondolkozásé tiszta fő szivével is mindig tanácsot tartott. Kiváló gondját a plebánosi tevékenység nagykörű keretében főleg a szószék és az iskola képezte. A szószék volt lelkészi működésének az a góczpontja, melyből kevés pap terjesztette az örök igazság 11 Az 1649. évi 38. törvényczikk idevágó részlete szerint: „Tűm ad benignam Suae Maiestatis requisitionein pro parte Capituli Agriensis factam, tűm etiam ex eo, quod idein Capitulum in oppido Jászó, veluti locoTurcarum excursionibus, depopulationibusque exposito, et iám in aliqua parte exusto, tute residere et ad executiones procedere et causantes illuc ad necessarias illis fassiones celebrandas secure adíre non possint: ordinatur idcirco eidein Capitulo locns residentiae in liberó ac regia civitate Cassoviensi, liberaque doinorum ibidem coémendarum facultas ... eidem admittitur.“ 12 Egri egyháztörténelmi adatok IV. k. 205. 1. — Mokcsay azonban csak rövid ideig állott a kassai plébánia élén s valószínűleg már a nagyprépostság elnyerésekor plebánosi állásáról lemondott. 1657-ben ugyanis már Huszty Pál egri kanonok a kassaiak plébánosa. Talán főpapunknak ebben, az alig pár évre terjedő lelkészi működésében leli magyarázatát az, hogy „A kassai százéves egyházmegye történeti névtára és emlékkönyve“ ez. mű Mokcsayt a kassai plébánosok névsorában nem is említi. 3*