Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1912
25 hálája elismeréséül kanonoki stallumba ültet, de niás részről nem röstelli vele szemben vádlóként is föllépni, hogy mint a káptalan megbízottja a gabonaárulásnál állítólag hamis vékát használ.39 Érzik a káptalan tagjai, a kik általa magukat úgy szabadalmaikban megrövidítve, mint jövedelmeikben megcsorbítva látják. E súrlódások és izetlenkedések következtében a Hosszútóthy és káptalana közötti viszony annyira nem mondható szívélyesnek, hogy ennek tagjai sérelmeik orvoslásáért nemcsak a prímáshoz fordulnak, hanem még az istentiszteletnél sem akarnak neki segédkezni, sőt inkább a sekrestyében húzódnak meg és kerülik a templomot, hogy sem vele együtt legyenek ott jelen.40 Érzik alantosai, a kik nála elnézésre és engedékenységre egy általában nem számíthatnak, így Brezovita Simont, a négy kisebb egyházi rendet már fölvett klerikusát, mert a breviárium éneklésében némi hagyagságot tanúsít, darabantjaiva! préposti lakába hurczoltatja s „három paczaval iol megh vereti“.41 De legnagyobb mérvben érzik a felvidék protestáns lelkészei s azok hívei, a kikkel szemben oly könyörtelen s erőszakoskodása annyira nem ismer határt, hogy kortársai őt egyszerűen eretnekek pörölyének (malleus haereticorum) nevezik.42 Fölötte igazságtalanok lennénk azonban vele szemben, ha ezt az erőszakos viselkedését csak egyoldalúlag itélnők meg. Igaz ugyan, hogy Hosszútóthy ingerlékeny s könnyen föllobbanó természetű volt, de haragja olyan mint a nyári vihar: hirtelen lecsap, félelmesen dühöng, azután a milyen gyorsan támadt, éppen olyan gyorsan le is csöndesedik. Haragja, ha csak nem életbevágó dolog volt az okozója, semmi nyomot sem hagyott becsületes jó szívében. Majdnem hihetetlen, de való, hogy a nyers és durva külső nála egyszersmind mások bajai iránt melegen érző szívnek volt a hüvelye. így bár ő maga anyagi gondokkal küzd, mint igazi magyar főpap készörömest nyitja meg erszényét, hogy a fölkelő csapatok támadásai következtében a felvidéknek majdnem a tönk szélére 30 Pirhalla id. m. 421—2. 1. 40 Pázmány Összegyűjtött Levelei II. k. 658—9. 1. Pirhalla id m. 421—2, 425-6. 1. 41 Pirhalla id. m. 425. 1. 42 Wagner id. m. III. k. 106. 1., Kaprinai gyűjteménye id. h.