Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1909

13 Megszentelt helyek ezek, amelyekre minden esztendőben el kellene zarándokolnia a magyarnak! Csongrádmegye területén sok apró-cseprő szikvizes tó mellett visz el utunk; közöttük legnagyobb a Szeged közelében elterülő Fehér tó. Jun. 22-én 12 óra l'-kor érkeztünk Szegedre, a tiszai állomásra.*) Itt Füssy József áll. főreáliskolai tanár ur várt bennünket. Gyalog vonultunk be a városba szállásunkra, amely egyik elsőrendű szállodában (Europa) volt. Ugyanitt étkeztünk is.**) Délután a város megtekintésére indultunk Füssy tanár ur vezetése mellett. Mindenekelőtt a Széchenyi- térre mentünk. Ez oly szép park, amely egy fővárosnak is díszére válnék. A mükertészet itt Ízléssel és szakértelemmel remek részleteket teremtett. A tért két pompás szobor diszití; az egyik Tisza Lajosé, aki Szegedet az 1879-iki nagy árvíz után újjátervezte, a másik Vásárhelyi Pál mérnöké, aki a Tisza folyó szabályozását keresztülvitte. Szeged a nagyvárosi fejlődésnek megkapó képét tárja elénk. Terek, séta- és üdülőhelyek, díszes köz- és magán­épületek váltakoznak mindenfelé; az utcák villannyal világítva, gyalog és kocsijárok aszfalttal boritvák. A főutakon folyton villanyoskocsik csilingelnek, akárcsak Budapesten. Megnéztük a Közművelődési palotát, amelyben Szeged kultúrája szemlélhető. E hatalmas és szép épületben maga az igazgató: Tömörkényi István, hírneves Írónk kalauzolt és tartott szakszerű magyarázatokat. A palotának 5 osztálya van: képtári, régiségtári, könyvtári, néprajzi és természetrajzi. Mindegyik lekötötte érdeklődésünket szépségével és gazdagságával, de mégis legjobban a képtár és a könyvtár. Abban különösen Vágó Pálnak Szeged pusztulását ábrázoló hatalmas festménye bilincselt le bennünket, amelyet annak emlékére készített a művész, hogy a pusztulást megtekintő *) Kolozsvárt váltott XVI. zónás jegyeinket itt láttamoztattuk és érvényesíttettük a másnap Belgrádig folytatandó utunkra. **) Ebéd (leves, sült, tészta), vacsora (sült), reggeli (kávé kiflivel) és szállás személyenként 4 kor.

Next

/
Thumbnails
Contents