Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1903

X. Értesítés a jövő tanévre. A szamosújvári m. kir. állami főgymnasiumban az 1904/5. tanévre szóló beiratások már a f. tanév végén — és pedig junius hó 30-tól julius hó 5-ig (bezárólag) — fognak eszközöltetni. A f. évi szeptember hó elején csak abban az esetben vétetik még föl tanuló, ha az illető osztályban, melyre jelentkezik, hely maradt fönn. Tekin­tettel azon körülményre, hogy intézetünk első osztá­lyába rendszerint tömegesebben jelentkeznek beiratásra növendékek, különösen azon helybeli szülőknek és gyá­moknak ajánljuk figyelmébe a júniusi és júliusi beha­tásokat, kik fiaikat illetve gyámoltjaikak a jövő tanévben intézetünk I. osztályába óhajtják beíratni. Szeptember hó 4-től 10-ig csak is a ke'sedelmöket szigorúan igazoló tanulókat veheti föl az igazgató. A még később jelent­kezők felvételét az igazgatóság utján benyújtott folyamod­ványra, a tankerületi királyi főigazgató engedheti meg. Azoknak, kik a tanév első hónapja után lépnek be az intézetbe, az eddig végzett tananyagból vizsgálatot kell kiállaniok. A gymnasium első osztályába oly növendék léphet, a ki 1., születési bizonyitványnyal igazolja, hogy élete 9. évét már betöltötte; 2., bizonyítványt mutat fel vala­mely nyilvános elemi iskola negyedik osztályának sikeres elvégzéséről, vagy felvételi vizsgálaton igazolja, hogy hasonló mértékű képzettséggel bir, és 3., orvosi bizo­nyítványa van arról, hogy mikor volt utoljára beoltva. Tizenkét évesnél idősebb tanulónak az első osztályba való fölvétele fölött a tanári testület határoz.

Next

/
Thumbnails
Contents