Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1903
Önképzőkör. Iskolánk fiatal önképzőköre, — ahol önkéntes munkálkodásukat mutatták be tanulóink s ahol az önállóságot, biztos fellépést s a modor csiszolását hangsúlyoztuk — ez évben is igyekezett kitűzött czélja felé haladni, s gyűlésein élénk élet uralkodott. Búzgólkodott mindenik tag, lelkiismeretesen vették kötelességüket és a határozott komolysággal bíró irodalmi munkásságok s a talpraesett, objectiv bírálatok bizonyítják az önképzőkör iránt megfogamzott szeretetet. Érdekes és jellemző vonásokban gazdag képe volt a gyűléseknek is, ahol a kölcsönös tisztelet és méltánylás hangja mellett egyszer sem volt szükség a rendreutasításra vagy komolyabb beavatkozásra. Ez év munkássága inkább a szavalatokra és bírálatukra szorítkozott. Égyetlen alkalmi versen kívül nem érkezett be más költői mű s így a különben is csak nyegleségre vezető, gyarló költői kísérletekkel nem téko- zoltuk időnket. A prózai munkák is mind a tanulmányok körébe eső értekezések voltak és bevonúlt az idén körünkbe az első szabad előadás is. Mindezeknél gondunk volt a természetes előadásra, a kifejező, értelmes és szép olvasásra. Az igazgató ez évben is Walton Róbert tanárt bízta meg a kör vezetésével, aki mellett a következő tisztikar működött: Elnök: Schvimmer Jenő VIII., titkár: Bogdánffy Béla VIII,, főjegyző: Vincze Lajos VIII., aljegyző: Butyka Aladár VII., pénztáros: Nagy Pál VII., ellenőr: Schvimmer Henrik VII., könyvtáros: Kertész Jenő VIII. o. t. Az alakuló gyűlésen kívül tartott a kör 10 rendes, egy díszgyűlést (október 6.), továbbá két ünnepélyt, Kossuth L. halála évfordulóján, amikor koszorút is küldött a sírra, és Br. Jósika Miklós emlékére, akinek nevét az idén vette tel a kör. IV.